KÖLTÖZIK A STÚDIÓ 3. RÉSZ: Első nap az új helyen

Azt túlzás lenne állítani, hogy minden készen van már az új stúdióban: a tornaszőnyeg környékén plüssök fetrengenek, a dolgozósarkunk egyelőre megközelíthetetlen az odadobott függönyöktől és mindenféle kupacok feszítenek itt-ott. Kábelek, könyvek, szerelő kellékek. De ez már a miénk, a mi új második otthonunk, ahová hétfő reggel jobb megérkezni, mint bárhova máshová.

Annyira izgatott vagyok, hogy már negyed nyolckor itt sétálok a környéken, szeretném látni, ahogyan ébred az utca és mindenki megindul a dolgára. Biciklisek, rolleresek, rengeteg diák - olyan jó ez a reggeli forgatag, hogy még percekig nézem a kapunkból. Aztán feljövök. Az első reggel, amikor ide jövök úgy igazán dolgozni. Nem nézelődni, nem költözni, nem fotelt eszkábálni. Nyílik a zár, belépek. Már a mi illatunk van itt. Az átcuccolós nevetések emléke is itt lakik. A plüss polip a szoba közepén, a Nórival összerakott fotelünk még áll és már van fogasunk is, amit Andris meglepiből fúrt fel szombaton. Üldögélek a stáb papucsai fölött a lócán, és ismerkedem a hellyel, szép csendesen.

Aztán beindul az élet. Nóri tele energiával érkezik, még alig múlt negyed 9, amikor már arról beszélünk, mit eszünk ebédre. Hány hívásunk lesz, ki jön délelőtt, mik a teendők, amiket mindenképpen meg kell oldanunk. Milyen kár, hogy a csapat egyik fele beteg, a másik fele még a suli beindítás körül teker, Kati meg visszaröppent Svájcba, szóval ma ketten ugrabugráljuk körbe a helyünket.

Internetünk viszont stabilan nincs. Ezzel szemben van háromszáz Nóri-könyvünk, amit a szokásos sírva röhögés közepette lehordunk egy baráti csomagtartóba, hogy ne itt porosodjanak nekünk. Közben online hívásunk van a stábbal, átbeszéljük a heti feladatokat. Az előszezon hete mindig nagyon tempós, rajtam eluralkodik a haladjunk érzés, és püfölni kezdem a gépemet, amíg Nóri nyomozásba kezd, hogy az irodaház szerverét hol találjuk és ki lesz az az ember, aki a cseppet sem türelmetlen, de színes kábelekkel zsonglőrködő internetszerelő távozása után megment minket a netmentességtől. Miközben Nóri egy elképesztően kedves rendszergazdával a fülén rohangál, és a fejlesztőink legújabb áldását tesztelem, és sikongatok örömömben, hogy működik. 

Így jutunk el a délelőtt tizenegyig, amikor látom Nóri szemöldökén, hogy mindjárt éhes lesz. Hoztam némi sült zöldséget, lerohanok a boltba még friss salátáért, és minden előzetes tervemmel ellentétben nem sikerül csendben maradnom, amíg összerakjuk a kaját, de azt hiszem, mára mindketten elengedtük a fegyelmezett dolgozás illúzióját. Iszonyú jót ebédelünk, aztán nekiállunk a szövegírásnak. Azaz csak állnánk, mert amit nekem kellene megírnom, ahhoz tényleg semmi kedvem, amit meg Nórinak kellene megírni, arról pedig neki nem jut semmi az eszébe. Összenézünk. Cserélünk! Egy nyúlfarknyi ideig csendben maradunk, aztán beszélünk ugyanúgy tovább. 

Mégis halad minden. Mégis egyre több kis pipa kerül a feladataink elé. Tele van lendülettel ez a nap. 

Délután Nóri elszalad, nem sokkal később elfordítom a kulcsot a zárban és indulok én is. Futunk az iskolába, a szülőire, a vacsorakészítésbe, az esti tornába. Dübörög az előszezon, mindjárt programstart, izzik a stábcset. Jó nekünk. Jó nagyon.