Kijelentkezett felhasználó kép

Edzőink

Kádár-Papp Nóri

Kádár-Papp Nóri

Nóri adatai

Csatlakozott: 2015. július 8.
Gyermekei: 3
Utolsó gyermek: 2013

Nóri bemutatkozása

Kádár-Papp Nóri vagyok, a Gyerünk, anyukám! mozgalom alapítója.

Három gyermek édesanyjaként, angol-testnevelés szakos diplomával saját passzióból vágtam neki a közösség-építésnek 2014 tavaszán, amikor a 8 hónapos ikreim mellett nehezen tűnt megoldhatónak a mozgás. Úgy éreztem, hogy ha másokkal is megosztom a saját küzdelmemet, edzéseimet az majd kitartást és motivációt ad a saját fejlődésemhez is. De ekkora löketre magam sem számítottam, azóta küldetésemmé, hivatásommá vált ez az ügy és szeretném kihozni belőle a maximumot.

A sport egészen kicsi korom óta változatos formában és intenzitással jelen van az életemben: szertorna, kajak, tenisz, akrobatikus rock’n’roll, amerikai sztepp és swing, a teljesség igénye nélkül.

2011-ben született Milos, 2013-ban pedig az ikrek, Zorka és Gergő.

Négy éve otthon lévő édesanyaként nagyon vágytam arra, hogy képességeimet ne csak a pelenkázás és fürdetés terén kamatoztassam. Ezzel az érzéssel és a sok anya által megtapasztalt, önmagammal szembeni elégedetlenséggel (a terhesség végén és a szoptatás idéjén felszedett 15 kilóval) kezdtem újra sportolni az ikreim első születésnapja előtt nem sokkal, 2014 tavaszán.

Egyedül edzettem úton-útfélen, parkokban. Kocogni és tornázni kezdtem úgy, hogy Zorka és Gergő "jöttek velem" az ikerkocsiban. Láttam, hogy az anyatársak érdeklődve figyelnek, néhányan meg is állítottak beszélgetni arról, hogyan lehet gyerekek mellett sportolni. Egyre inkább úgy éreztem, hogy az olykor éveket otthon töltő anyáknak szüksége lehet ilyesfajta motivációra, társaságra, segítségre.

Szerencsésnek mondhatom magam, pár hónap alatt testileg és lelkileg is újra olyan formába lendültem, hogy érettnek és alkalmasnak éreztem magam a “nyitásra”. Ekkor hívtam életre a Facebookon a Gyerünk, anyukám! közösséget.

2014 nyarán már hetente két alkalommal tartottam ingyenes közösségi tornát játszótereken, parkokban és ősztől heti két tornát közvetítettem élőben, otthonról. Közösen indulunk futóversenyeken, ha tehetjük, este, mikor már nélkülözhetőek vagyunk otthon, közösen járunk kocogni és havonta találkozunk esti, “gyerekmentes” kimenőkön.

Nekem a sport segített abban, hogy visszataláljak a régi önmagamhoz és megismerkedjek azzal az új nővel, a “három gyerekessel, tudod, akinek ikrei vannak”.

Ha te is akarod, járjuk végig ezt az utat együtt :-)

Nóri értékelései

Sokkal jobban szeretek nevetve izzadni :) köszi

Kàlmàn Tamara

Kàlmàn Tamara

Isteni!!! nem ugribugri, hanem jó erősítő erősítés:-) Imádás!

Sos Gabi

Imádom a Formatornát és Nórit, így vasárnap éjszaka is :)

Emőke Magony

Emőke Magony

Imádlak, Nóri! Minden videód szórakoztat és kicsinál :)

Bobák Ágnes

Szokásosan zseniális! Egyszerre tudlak utálni és imádni :))

Prigya Orsolya

Rövid, de velős. Ezt szeretem. Nincs lötyögés, pörgetjük, és közben szakad rólam a víz. Puszi!

Dr Reiniger-Lami Klára

Dr Reiniger-Lami Klára

Nóri cikkei

 Beteg vagyok! Azért ugye edzhetek?

Beteg vagyok! Azért ugye edzhetek?

Alkohol és sport

Alkohol és sport