Pulcsi a szőnyegen 1. rész

Sokan ismertétek a legendás cica párost, Somát és Sárit. Sári pár éve, Soma pedig idén januárban költözött a szivárványon túlra, csodásan hosszú macskaélet után. A gyerekek nagyjából egy hét múlva kérdezték, hogy akkor mégis milyen állatunk lesz, és ott vagyunk-e már. Teltek a hetek és hónapok, sokat beszélgettünk arról, hogy ha lenne, milyen lenne, hogy hívnák, és hogy a pisi, meg a kaki sajnos nem evaporál a levegőbe, hanem ott bizony zacskóval a kézen kell megfogni a még friss és meleg cuccot.

Aztán megkérdezték újra, először minden hónapban, aztán meg már minden héten. Andris riadtan nézett, én egyre jobban beleéltem magam, de mindig volt mit mondani. Egy utazás, meg még egy, egy kölcsön kutya szittelés, meg a nyaralás. Így érkezett el augusztus vége. Addigra minden platformon bekövettem az összes alapítványt, gyepmesterit, és babakutya leadót. Tarthatatlanná vált a helyzet, mert mindenhonnan kutyás hirdetések, (alulról) felfelé néző gazdátlan kutyák ugrottak rám a neten. Hogy kezd ennek neki az ember, mikor ezresével várnak gazdára, és a gyerekek a félszemű, háromlábú, néhol szőrtelen állatra is csak azt mondják, hogy decukiiii?

Június óta fix volt, hogy az első szeptemberi hétvégét Andris versenye miatt a Tisza-tónál töltjük. És mi ez, ha nem deus ex machina, a verseny előtt egy héttel éppen az utolsó esti körömet futottam az Instagramon (ilyenkor küldjük LK-val egymásnak a vicces kutyákat és a furán tornázó ázsiai nőket), amikor betoppant a hírfolyamba egy őzikére vagy inkább bébifókára hasonlító kutya a verseny közelében.

Ahogy feküdtem a sötétben, egy pillanat alatt éreztem, hogy itt most jobbra kell húznom, nem kell tovább keresnem, ő az. Reggel megmutattam a családnak, a reakció a szokásos: egy riadt arc, három egérhangú decukiiii. Kiderült, hogy megvan, és várnak ránk egy hetet, hogy megnézzük.

Nem vagytok normálisak!

És akkor ki fogja sétáltatni, amikor esik?

Átgondoltátok ti ezt?

Az volt a mesterterv, hogy szombaton délelőtt megnézzük, és ha minden oké, akkor vasárnap délután a verseny után visszamegyünk érte. Az autóban odafelé egyszerre jegyeztük meg Andrissal, hogy izgulunk :) A szombati randi keserédesre sikeredett, rengeteg kutya követelt figyelmet bizakodva, rettegve, két lábon pattogva, sírva vagy ugatva, miközben körbejártunk. Mert ha már, akkor nézzünk meg mindenkit. Én tudtam, hogy megvan, akiért jöttünk, de legalább a demokrácia látszatát fenn akartam tartani :D Eléggé be voltam ugyan tojva, hogy a gyerekek más irányt vesznek, de amikor kihozták ismerkedni, erre többet nem gondoltam. Leánykori nevén Apricot hason csúszva közelített, és az együtt töltött idő legnagyobb részét hanyatt vagy kézben töltötte.

Az állatorvos barát pedig előre felkészített minket. Olyat ne válasszatok, amelyik elkerül, nem néz rátok, de olyat se, aki rajtatok lóg. Megpróbáltuk kivinni pórázon a telep elé, de csak húzni tudtuk volna magunk után, mint néni a banyatankot, így ezt hamar fel is adtuk.

Másnap este 6-kor pedig aláírtuk a szerződést, és elindultunk egy friss Quadratlon teljesítővel és Pulcsival haza.

De ki az a hülye, aki úgy fogad örökbe kutyát, hogy nem vesz semmit? Jelentkezzek? Kaptunk egy kiló rémesen büdös tápot, meg pár jó szót. A kiskutya a 2 óra 15 perces utat az ölemben teljesítette. Szerintem a Eurosport közvetíthette volna a női birkózás európa bajnoki döntőjét. Mind a négy sarokban én voltam, szőrén ültem meg az ellenfelem, aki felváltva nyalta az ablakot, a sebességváltót és addig pogózott, amíg rendesen ki nem látott, miközben az arcomat csapkodta a jókedvű másik felével. A másik fele nem csak mozgásban, de illatjegyeiben is igen boldog volt. 10 percenként egy betűt begépelve egy óra alatt megtudtam, hogy minden állatbolt bezárt, így maradt a kölcsön hám, amiből kiesett, mint egy lelencgyerek.

Hazaérve 3 óra hardcore arcon pörgés következett. Négyen összehangoltan nem akartak lefeküdni, egy közülük megállás nélkül futkosott a lakásban azt hajtogatva, hogy ez a ketrec tényleg ekkora? És hol vannak a többiek? És itt tényleg bárhova mehetek vécére?

Közben a közösségi média felületek is levették az aggodalmam. A felfelé néző kutyákat még aznap este váltották a kutyaiskolák, nyakörves és kutyapelenka manufaktúrák. Az otthon töltött percekkel egyenes arányban bővült a beszerzendő kegytárgyak listája.

A babakelengye csak egy kicsit más, mint máskor: pelenka, rágóka, nyakörv, póráz, kaja, alvóhely, jutalomfalat, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Nyakörvet és pórázt eltettem az előző szülés után. Ja, nem ide akartam. Rossz ablak.

Így robbant az életünkbe Pulcsi, akiről rengeteg vicces sztorim van és lesz, de még egy kicsit várnotok kell, mert a gyermekágy alatt ritkábban tudok hosszan írni, mert ahogy a címben is olvashattátok: Pulcsi a szőnyegen… :D