Fényképes beszámoló a Családi napról

Azt kell mondanom, hogy ez olyan jó volt, hogy nem is tudom, melyik végén kezdjem a mesélést... :)

Nehezen tettük túl magunkat lelkileg azon, hogy végül nem lett sporttábor. Megértettük, hogy másra vágyik most a közösség, felismertük, hogy mi ment félre, de azért szomorkodtunk. Viszont azt tudtuk, hogy ha sporttábor nem is lesz, azon a hétvégén valamit adnunk kell. A közösségnek és magunknak is. Legyen piknik, keressünk helyszínt. Megvan a helyszín, de mi lenne, ha nem simán piknik lenne, hanem családi nap? Legyen bogrács? Legyen! Legyen kettő? Az se baj... Nem lenne rossz tornázni sem, de ha már tornázunk, kössük le addig a gyerekeket is. Így görgettük szépen egymásra a feladatokat, amíg végül kialakult a pontos napirend.

0. programpontként megkértük Nóri férjét, Andrist, hogy menjen ki reggel 7-re a Normafára és stoppolja le a két tűzrakóhelyet, amit kinéztünk. De egy fenékkel két lovat nem lehet ugyebár, 7:45-re a terep fele elúszni látszott, egy hajthatatlannak tűnő társaság miatt, akiknek szintén csak az a hely volt jó, amit kinéztünk. 8:15-re megérkezett a felmetősereg, mi lettünk többen és nekiláttunk lyukat beszélni a konkurens buli szervezőinek hasába, akik végül odébálltak egy másik tűzrakóhelyhez. Ezúton is köszönöm nekik, hogy engedtek és remélem, hogy legalább olyan szuper napjuk volt, mint nekünk!

Ezután már nem maradt más dolgunk, mint fohászkodni az égiekhez. Akik az utolsó pillanatban úgy döntöttek, hogy ezt a napot esővel kell kezdeni. Elázik Rozi sütije, elázik a hangfalam, vizes lesz a fű, hogy fogunk itt tornázni, nem is jön el senki ilyen időben, lehet, hogy nem is kéne két bogrács kaját főzni, mert egy se fog elfogyni - ilyen és ehhez hasonló optimistábbnál optimistább gondolatok ötlöttek fel bennünk. :)

Azután nagy nehezen elállt az eső, félig kisütött a nap és elkezdtek szállingózni az emberek. Nagyjából a fű is felszáradt, úgyhogy lelkesen belevágtunk a nap első tornájába, Mogyorósi Krisztával latin fitneszeztünk! Nyilván az első percben kiderült, hogy senki se tudja melyik a jobb és a bal keze, pláne a lába (itt kérek elnézést azoktól, akik mégiscsak tudják, azért olyan nagyon nem nézelődtem), rengeteget nevettük és nagyon jót buliztunk, fogadok, hogy ennyi csípőtekerést még nem látott a Normafa. A hangulatot pedig csak fokozta, hogy miután Kriszta megunta a hangfal nyújtotta korlátozott hangerőbeli kapacitást, feldobta magára az eszközt és táskarádió üzemmódban vezényelte le a teljes órát.

Időközben verőfényes napsütés kerekedett, érkezett egy csomó család, kinyitott a webshop, ecsetet ragadott az arcfestő és nekilátott kicuccolni a Majorka színház. Nóri tornáját áttettük a szomszéd rétre, mert az hamar kiderült, hogy akármilyen halk is a hangfal, a Majorka színház Zöld Péter című eladását azért zavarni fogja. Szerencsére rengeteg apuka és nagyszülő terelgette a gyereksereget, így tényleg meg tudott valósulni, amit ígértünk, a gyerekek megnézték az előadást, amíg az anyukák tornáztak egy jót. 

Mindezekkel párhuzamosan Barby férje, Zsoca, haláltmegvető vagánysággal főzött szimultán a két bográcsban. És ahogy ez már lenni szokott, hamarosan megjelent néhány - a lehető legjobb értelemben vett - kibic apuka a tűz körül, így végül a férfiak is egymásra tudtak találni. Megint csak azt kell mondanom, mint az Együtt megyünk! találkozó után, imádom látni ezt a rengeteg babát hordozó, ikerbabakocsit tologató, pokrócon ücsörgő, tűz körül ácsorgó pasit! 

Létszám tekintetében végül minden várakozásunkat felülmúltátok, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy egyik borgácsban sem maradt egy csepp paprikás krumpli sem. :D

Ebéd után szusszantunk egyet, majd megérkezett Szívós Zoli, aki a 0. pillanatban, amikor felkértük, hogy tartson edzést, elnevezte az óráját napfényes kardiónak. Napfényes volt, annyi szent, ekkor már tényleg hétágra sütött és égetett a nap. Kardióban sem volt hiány, mindenki alaposan ledolgozta a paprikás krumplit. Az edzésen Castiglione-Kis Szandi is ott tündökölt, aki elképesztően jófej módon kilátogatott hozzánk a családjával és még tornázni is beállt! 

A nap végére a koronát Edo örömtornája tette fel, fergeteges hangulatban, visítva szórtuk a csillámport és ugrabugráltunk csillámpónit, csodájára járt az egész Normafa! Nem viccelek, tényleg! ;) Edo valahogy egyszerre tudja elérni, hogy alaposan megizzadjunk és közben mókának érezzük a testmozgást, nem lehet nem vele mosolyogni és vele pörögni.

Nem is tudom, hogy végül mit emelnék ki ebből az élményből... a kora reggeli izgalmakat, a megkönnyebbülést, amikor kisütött a nap és látszott, hogy nem leszünk egyedül, az örömet, amit az eddig csak Facebook profilként ismert arcok látványa okozott, a rengeteg poént és nevetést, vagy a sok csodás beszámolót, ami azóta is érkezik a Társalgóba... ez az egész együtt egy színes masszaként kavarog most bennem, vastagon megszórva Edo csillámporával. Kellenek még ilyen programok, kell, hogy találkozzunk, igenis ki kell lépni időnként az online térből!