Kijelentkezett felhasználó kép

ÍGY ALAKULTOK TI! – A NAGY SÚLYRAKEZDŐ PROGRAM VÁRT ÉS NEM VÁRT EREDMÉNYEI

ÍGY ALAKULTOK TI! – A NAGY SÚLYRAKEZDŐ PROGRAM VÁRT ÉS NEM VÁRT EREDMÉNYEI
Próbáld ki 7 napig ingyen! Kipróbálom

8 hét, heti háromszor 40 perc (vagy kevesebb) torna – nagyon apró dióhéjban ezt nyújtja a Gyerünk, anyukám! NAGY SÚLYRAKEZDŐ PROGRAMJA. De mit ad még? Ezt nézzétek!

Mielőtt elindulnak a programunk, arra szoktuk kérni a résztvevőket, hogy tűzzenek ki maguk elé reális és konkrét célokat. Arra is kapacitálunk titeket, hogy készítsetek a program indulásakor magatokról fotókat. Nem azért, mert Gyerünk, anyukám! naptárat akarunk belőle készíteni – bár most, hogy így eszünkbe jutott… (Csak viccelünk!) Hanem azért, mert a képeken elképesztően jól nyomon követhető a fejlődés!

Hoztunk most néhány fotót és véleményt nektek arról, milyen változásokat lehet elérni 8 hét munkával. Őrület lesz, előre szólunk! Nekünk tényleg a padlón az összes állunk!

 

A NAGY SÚLYRAKEZDŐ PROGRAM

 

Igen, előfordul, hogy több évvel a szülés után még nem vágtál bele a mozgásba – mert csak. Előfordul, hogy a terhességből rajtad maradt is némi felesleg, ahogy az is, hogy azóta még felszaladt pár kiló. Szabadulnál, de nem mersz belevágni? Hát pedig ÉRDEMES. Ezt nézd!

 

„Csak fél kilót fogytam, de azt hiszem, de nem gondolom, hogy ez a kilóktól szólna esetemben. Én nem érzem ANNYIRA látványosnak, mint amennyire ÉRZEM.”

 

 

 

"Én megdöbbentem ma képcsinálás közben. Tudtam hogy meg tudom csinálni de nem hittem hogy ilyen nagy változás lesz. -10kg a vége és rengeteg centi. Nem jól mondom, nem a vége, mert annyira természetes a napi mozgás és a normális étrend, hogy észre sem veszem. Elmondhatatlanul hálás vagyok Nektek Nóri és Flóra, az egész csapatnak, és a Gyerünk Anyukám életérzésnek. Mindenki kérdezgeti hogy mit csinálok, és én csak azt tudom válaszolni hogy gyerünkanyukámozok "

 

 

 

"Kedves Nóri, Flóra, és Gyerünk anyukám csapat!

Csatolva az előtte-utána fotóim.

Köszönöm Nektek a Súlyrakezdő programot, imádtam az elejétől a végéig, és mindenképpen folytatom tovább, mert a leadott 9 kiló után még további 20-tól szeretnék megszabadulni.

Köszönöm!

Üdv:

M."

 

 

"Sziasztok!

Két gyerekes anyukaként vágtam bele a súlyrakezdő 2018. szeptemberi programba. A nyolc hét alatt, heti 3-4 tornával és a szuper étrend segítségével közel 6 kg-tól és sok sok cm-töl szabadultam meg! Lassan csinosabb leszek a lánykoromi énemtöl is😅.

Minden segitséget, motivációt megkaptam a program alatt, es persze a páromtol is, aki szivesen fogyasztotta az én diétás ételemet, mert igazábol ő sem bánta ha velem együtt csinosodik :). Bár én nem mondanám diétásnak, hiszen mindent ehettem a 4 hét alatt, csak okosan! Még a mit főzzek? kérdésre is választ kaptam a szuper étrendböl.

A kisebbik gyerekem 100% anyatejes babóca. Három hónapos volt mikor elkezdődött a program és én elkezdtem heti 800 g. fogyni addig ő hetente 200g. gyarapodott. A diéta alatt ugy éreztem, hogy még egy gyereknek elegendő tejem van! A program nem ment a szoptatás rovására!

Az étrendet kb. 75%ban sikerült tartanom.

A tornázásnak és az égészséges táplalkozásnak köszönhetően visszanyertem a szülés előtti formám. Jobb lett az állóképességem és az anyagcserém is felgyorsult.

Rengeteg mindent tanultam a program alatt es sok mindent köszönhetek a Gyerunk Anyukámnak!

Nincs megállás, folytatom a 2. Szint: Formaszerviz programban!

Igazábol nem vagyok a szavak embere de késztetést érzek mások motiválására, ezért is mutatom meg az előtte utána képeimet. Ezt minden anyukának ki kellene próbálnia. Itt valóban nem árulnak zsákbamacskát! Ha teszed a dolgod es nem keresed a kifogásokat akkor tuti a siker ;) porok és más zsirégető bogyók nélkül is!!!

Üdv N."

 

 

 

"Ma megcsináltam a méréseket, majdnem kardomba dőltem, mikor megláttam, hogy 1 (EGY!!!!!) kg-t fogytam 🤔😂 De aztán centiztem, és azért derékból lement 7 cm és csípőből 4 cm. 😍Köszönöm Nóri és Flóra, és Nektek is, tényleg nagyon motiváló volt, hogy együtt csináltuk! 😍Formaszervízen találkozunk hétfőn! 😉"

 

 

 

"Véget ért a 8 hosszú, lassú hét. Néha nagyon nehéz volt, sokszor könnyű.😊 6 kilóval és összesen 13 centivel lettem kisebb. Én folytatom a formaszervízben, remélem hasonló eredményekkel."

 

 

És van még pár képünk, szerintünk mind önmagáért beszél!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Muszáj elmondanunk, mennyire ELKÉPESZTŐEN BÜSZKÉK vagyunk minden velünk mozgó anyukára! Megható és csodálatos érzés végig néznünk ezeken a képeken – úgyhogy ezúton is köszönjük, hogy megosztjátok velünk!

Ha még nem mozogtál velünk, mondd, neked mi a vágyad, a célod? Ne tartsd vissza magad, vágj bele – velünk sikerülni fog! És 8 hét múlva te is meg fogod köszönni magadnak!