Szuperhold, mi?

Szuperhold, mi?

Ma délelőtt hisztizett. Úgy hisztizett, ahogy az öt évesek tudnak, szarva a külvilágra, kizökkenthetetlenül. Biztos szuperhold van. Már megint. Nem hatottak a kedves szavak, az ölelés, aztán egyszerre megszólalt, mama, nyugtassál meg! Akkor, ott egy pillanatra azt hittem, hirtelen ő lett a felnőtt és én a gyerek. Ezen merengtem, miközben kibányásztam egy hatalmas zöld fikát az orromból és elmajszoltam. Az nem lehet! 

A szuperhold és én

Reggel még minden rendben volt, bár a férjem nem értette, miért akarom toporzékolva megszerezni a bögrét, amiből 10 éve minden reggel kávét iszik. Végül, mikor a földön hemperegtem és csak azt tudtam hajtogatni, hogy bögrebögrebögre, mégis odaadta. Akkor jöttem rá, hogy a sajátomat jobban szeretem.

Szóval, reggel még biztosan gyerek volt a gyerek és felnőtt a felnőtt. Később, mikor sikítva rohangáltam a ruháim között, hogy szoknyát és leggingset biztosan nem és benézett a három gyerek felöltözve, óvodára készen, akkor is minden rendben volt.

A munkában sem történt semmi rendkívüli. Józsi átsegített a küszöbön, mikor kifeszültem az ajtófélfára és zokogtam, hogy nem akarok bemenni, csak akkor, ha kijön a főnök és ölben bevisz a helyemre. Aztán gyúrtam néhány galacsint, megtéptem az open officeban mellettem ülő csaj haját és arcon köptem a velem szemben ülőket vízzel.

Később elindultunk ebédelni, de sajnos a busz elment, mert az volt a szabály, hogy nem lehet fehér festésre lépni. A buszon kicsit fanyalogtam, hogy töri a cipő a lábamat és nincs egyetlen szabad hely sem. Odadőltem egy kedves, idős hölgyre, csak úgy kicsit vállal, erre felállt. Végre leülhettem és feltehettem az ülésre a lábam. Megnyomtam úgy hússzor a kerekesszékes leszállásjelzőt, aztán, amikor a kolléganőim azt mondták, hogy kellemetlen velem utazni, mert minden megállónál bemondja az automata, hogy vigyázat, kerekesszékes utas szeretne leszállni, kajánul csak megnyomtam huszonegyedszer is.

A kantinban mindegyik napi menüből kértem egyet, mert rettenetesen éhesnek éreztem magam és miután az A-t a B-re halmoztam és még a C-ből is került a tetejére egy kicsi, rájöttem, hogy nem is vagyok éhes, sőt a hasam is fáj. Ekkor felfeküdtem az asztalra és megkértem Gabit, hogy masszírozza kicsit a hasamat, hátha kijön egy puki, ami biztosan keresztbeállt.

Visszafelé az irodába kénytelen voltam a bokorba pisilni, mert ezt a 10 perces utat biztosan nem bírtam volna ki. Mire visszaértünk, valamiért senki nem akart mellém ülni, mérges lettem, bementem a főnökhöz és mindenkit beköptem, azt is, aki facebookozott és azt is, aki a pasijával telefonált.

Munka után nem volt semmi különös. Anyám vitte a laptop táskámat hazáig, mert kicsit hisztis voltam, hogy elfáradtam a melóban.

A vacsorát csak turkáltam, hisz ebédre degeszre ettem magam. Csak fagyit kívántam és arra gondoltam, hogyan lehetne a fürdést és a fogmosást megspórolni. Nem azért, mintha álmos lennék. Csak mert.

Hangosan zokogtam a zuhany alatt, hogy a fülembe folyik a víz és örökre meg fogok süketülni, ezalatt a férjem elrendezte a gyerekeket, akik már az igazak álmát aludták, amikor én még mindig a kádban voltam és tápszeres kanállal lapátoltam a vizet egyik pohárból a másikba.

Azt hiszem, nagyjából ezerszer mondtam el a férjemnek, hogy nem vagyok álmos, mielőtt elaludtam és még azokban a pillanatokban is azon gondolkoztam, hogyan lehetne leszoktatni a gyereket a hisztizésről.