A gyerekek rugalmasabbak, mint hinnéd!

Koronavírus-járvány, önkéntes karantén, home office és home school – és még számtalan dolog, ami nehezíti most az életünket. Peer Krisztina pszichológus segít, hogy könnyebben átvészelhessük ezt az időszakot.

Egyre feszültebbek a családok, egyre nehezebben tartható az otthonlét egy, két, három, vagy akár több gyerekkel. Szeretnék néhány gondolattal segíteni abban, hogyan tudjátok élhetővé tenni a hétköznapokat, miközben tudom, sokan közületek az egészségügyi frontvonalban dolgoznak most is, vagy más szakmák képviselői, akik szintén nem hagyhatják el munkahelyüket. Tudom, hogy többen elvesztették a munkájukat, illetve a családtagokat is a távolság miatt, így nincs segítség, mert a nagyszülők otthon vannak. És nem tudjuk, mikor lesz mindennek vége. Nem tudjuk se befolyásolni, se pontosan megjósolni, mi vár ránk. Ez a fajta bizonytalanság pedig szorongással jár.

Ebben a rövid cikkben elsősorban a családokra szeretnék koncentrálni, azokra a mikroközösségekre, akik most erejükön felül próbálnak helyt állni. Teljesíteni az iskola felé, a gyerek felé, a szülői és női szerepükben, munkavállalóként, gyerekként, bármiként. A rengeteg szerepünk most küzd egymással és a konfliktusokban néha egyik, néha a másik alulmarad. De ez most egy olyan helyzet, amiben meg kell engednünk magunknak a hibázást, az alulteljesítést, azt, hogy nem tudunk csak elég jók lenni. Néha még azok sem.

Higgyük el, a gyerekek elég rugalmasak ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak, nekünk szülőknek ez sokkal nehezebb! Ezért kezdjük az összerendeződést önmagunkkal.

1. Ne akarjuk azt lemodellezni, ami az iskolában, óvodában zajlik

Képtelenség ugyanazt és ugyanúgy nyújtani, akár jön a fejlesztés és a tananyag online, akár nem. Figyeljünk rá, hogy legyen minden nap játék, tanulás, szabadidő, adjunk házimunkát, de fontos, hogy mindezt valamilyen rendszerben tegyük. Csináljunk napirendet és rakjuk ki jól látható helyre! Persze lehet néha tovább aludni, de törekedjünk arra, hogy időben keljünk, és csináljunk úgy, mintha suliba-oviba-munkába mennénk.

2. Válaszoljunk minden kérdésre, ne legyenek tabuk

Fontos, hogy őszintén beszéljünk a gyerekekkel az ő szintjükön, válaszoljunk azokra a kérdésekre, amiket feltesznek. Bátran mondjuk meg, ha valamit nem tudunk, vagy bizonytalanok vagyunk valamiben, a szülőnek sem kell mindent tudnia.
 

Ez a videó segíthet abban, hogyan beszéljünk a gyerekekkel a koronavírusról.

3. Beszéljünk az érzéseinkről!

A gyerekek hiperérzékenyek, különleges kis csápjaikkal mindent letapogatnak, ezért ne titkoljuk el előlük, ha aggódunk vagy szomorúak vagyunk, hanem beszéljünk arról, miért érezzük így most magunkat. Sokkal szorongatóbb egy gyerek számára, ha látja, hogy a szülő ideges, de nem tudja, miért az. Itt is törekedjünk arra, hogy az ő szintjén kommunikáljunk, és annyit osszunk meg vele, amennyi szükséges, semmiképpen ne terheljük túl érzelmileg.

4. Tartsunk énhatárt és térhatárt!

Szeretjük pszichológusként az „énidő” fogalmát emlegetni, de most különösen fontos lesz ez. Meg azt is, hogy tartsuk meg a határainkat, fejezzük ki, mit szeretnénk, mire vágyunk, és mi zavar most bennünket. Nem kell nagy dolgokra gondolni: férjen bele egy magányos fürdés a fürdőszobában gyerekcsevej nélkül, vagy egy órával több alvás, ha úgy adódik.

Figyeljünk arra is, hogy a teret is keretezzük: ne tapossunk legón a lakás minden szegletében! Legyen játszósarok, közös tér, tanulósarok stb.

5. Ne hibáztassuk magunkat!

Tartsuk szem előtt, hogy nem fog minden flottul menni, hibázunk és nem leszünk elég jók. Fogunk a gyerekkel idegesen kiabálni, sírni, és a gyerek előtt veszekedni, de most ez van. Ha képesek vagyunk megnyugodni, és ezt a gyerek látja, akkor éppen azt tanítjuk meg neki, hogy egy érzelmileg feszült helyzetet is meg lehet oldani. Ezután a 2-3. pont alapján osszuk meg vele, miért voltunk dühösek. A monitor előtt ülő totyogó most erős bűntudatot generálhat, de még csak most keressük az alkalmazkodás lehetőségeit.

Nem marad ez mindig így!

Peer Krisztina 1. cikkét itt olvashatod el a témában.

Fotó: Freepik