NEKÜNK ÍZLIK - Dóri és a hal, ami csirke
Az úgy kezdődött, hogy a Gyerünk, anyukám! stábjában mindenki szívesen főz az étrendből, ezért kitaláltuk, hogy megmutatjuk nektek: ez egyrészt tök könnyű, másrészt tök finom. Ezen a héten a most aktuális étrendből főztünk meg nektek egy-egy főételt, természetesen Harcsik Dóri nyitja a sort, aki a legtöbb embert eteti otthon. Egészen pontosan a saját kaja vágyain túl 5 fiúnak az éhségét kell csillapítania: a férj mosolygós alkatú versenyző, a négy gyerek közül van két iskolás, egy ovis és egy, aki a hozzátáplálásnál éppen a céklánál tart.
Ők azok, akik a héten otthon voltak, amikor Dóri főzött, hogy ez könnyített vagy nehezített pályát jelent, azt ki-ki döntse el maga ;)
MI A KAJA?
Currys vöröslencsefőzelék fűszeres harcsanyárssal, mandarin
MIÉRT EZT VÁLASZTOTTAD?
Mert a héten egy beteg ovis is itthon van és ez egy gyorsan elkészülő, gyerekkompatibilis ebéd.
KINEK KÉSZÍTETTED?
Magamnak, a férjemnek és egy 5 éves ovisnak, kb ötszörös adagot.
MIBEN TÉRTÉL EL AZ ÉTRENDES RECEPTHEZ KÉPEST?
Nem szeretem a halat, így mindig csirkemellre cserélem. Ebből kifolyólag a halszószt is kihagytam. A húst nem tudtam órákig pácolni, csak addig, amíg a többi hozzávalót előkészítettem, mert ahogy hazaestem a boltból, neki is álltam főzni. Ja és mivel nem találtam meg a curry port, házilag oldottam meg és szórtam a répára kurkumát, szerecsendiót, őrölt gyömbért, meg füstölt őrölt paprikát. :)
HOL VETTED MEG A HOZZÁVALÓKAT?
Egy közepes méretű boltban, mert az van közel a gyerekorvosi rendelőhöz. Nem okozott gondot semminek a beszerzése.
MENNYI IDŐ VOLT AZ ALAPANYAGOK ELŐKÉSZÍTÉSE? A TELJES!
A hús előkészítése és bepácolása kb. 10 perc, a hagyma- és répapucolás, illetve szeletelés megint annyi. A lencsét már azalatt mostam és készítettem elő, amíg a répát pároltam.
MENNYI IDEIG KELLETT ÖSSZESEN A KONYHÁBAN LENNED?
Összesen 46 percet a hozzávalók kipakolásától a tálalásig. Ebben mondjuk benne van az is, hogy ötszörös adag kajához ötször annyit kell szeletelni. :)
MIT CSINÁLTÁL MÉG FŐZÉS KÖZBEN?
Folyamatosan pakoltam magam után, szórakoztattam az ovist és megebédeltettem a babát.
OKOZOTT-E BÁRMI NEHÉZSÉGET A FŐZÉS SORÁN?
A gyerekek kibicelését leszámítva nem. :D
MI AZ ÖSSZ BENYOMÁSOD ERRŐL A RECEPTRŐL?
Nálam az a kaja ami úgy kezdődik, hogy lime, fokhagyma, gyömbér, már csak nyerő lehet. :)
NEKED HOGY ÍZLETT?
A hús kifejezetten jó lett, a curry és a répa sokat dobott a vöröslencsén, ami amúgy nem a kedvencem, de így összességében nagyon finom volt.
MILYEN VISSZAJELZÉSEKET KAPTÁL AZ ELKÉSZÜLT ÉTELRE?
A férjemnek is nagyon ízlik, az óvodás is belapátolta. Neki tettem bele egy kanál natúr joghurtot, hogy lazítsa, illetve ő nem szereti a sárgarépát, úgyhogy csak a lencsét ette. A húsra viszont azt mondta, hogy finomabb, mint a rántott hús. :D
MÁSKOR IS EL FOGOD KÉSZÍTENI?
Igen, ez egy jó jolly joker kaja. Megtaláljátok az eheti általános étrendben a receptjét.
MELYIK ÉTRENDÜNKET FŐZÖD SZÍVESEN ÉS MIÉRT?
Mivel a férjem nagy húsevő, ezért általában az általános étrendet forgatom, de a szívem csücske igazából a vegetáriánus étrend, abban vannak a legnagyobb kedvenceim.