Kijelentkezett felhasználó kép

És mégis mozog a gyerek!

És mégis mozog a gyerek!
Próbáld ki a videótárunkat egy hétig ingyen Kipróbálom

Németh Luca, a Gyerünk, anyukám! tánctanára és jógaoktatója segít, hogy a nyári szünet során hogyan vehető rá a gyerek - kicsik és nagyobbak egyaránt - a mozgásra, hogy aktívan teljen a vakáció. 

Neked is gondot okoz rávenni a nyári szünet alatt a csemetédet, hogy felálljon a kanapéról, és tévénézés, telefonnyomkodás, nassolás helyett inkább mozogjon egy kicsit? Olvasd el cikkünket, hogy egy kis inspirációt szerezz, és játszi könnyedséggel aktivizáld az aprónépet.

 

Miért is kell megmozgatni a kicsiket? 

 

A mozgás nagyon sokféle hatással van a szervezetre. A legfontosabbak talán, hogy javítja a keringést, az állóképességet, az immunrendszer működését, valamint támogatja a szív- és érrendszert. Azonban a gyerekeknél egy jóval komplexebb és kevésbé szembetűnő eredménye a mozgásnak, az idegrendszer és a mozgásszervek fejlődése.

 

A fejlődés során az agyban az idegpályáknak be kell járatódniuk. A gyerek által végzett mozgások mind-mind különböző idegi útvonalakat aktiválnak és járatnak be az agyban. Ezek a bejáratott idegpályák pedig később újra és újra aktivizálódnak olyan helyzetekben, mint az írástanulás, vagy a betűfelismerés. 

Például a hintázás nemcsak azért hasznos, mert a gyerek jól érzi magát közben, hanem azért is, mert a lendület, és a lendület holtpontján levés (amikor a hinta megáll a levegőben, és visszaesik) is idegpályákat fejleszt és aktivál. Ezért a szervezet hintázni szeretne mindaddig, amíg az adott útvonal tökéletesen be nem járatódik. Itt évekig tartó folyamatról van szó, ami már a magzati korban elkezdődik. Nem is gondolnánk, hogy például a fej emelgetésének vagy a lábujjak szopogatásnak milyen komoly szerepe van a gyerekek későbbi fejlődésében is. 

A gyerek testi, lelki, szellemi fejlődését támogató mozgásformák

Vannak olyan mozgásformák, amelyeknek már csecsemőkortól intenzíven kell fejlődniük, és szükség esetén fejleszteni kell őket ahhoz, hogy iskolás korra megfelelően beérjen az idegrendszer. Ezekből emeltem most ki néhányat a teljesség igénye nélkül, néhány hétköznapi gyakorlási lehetőséggel.

 

A gyerek számára a mozgás a lehető legtermészetesebb funkció, mégis, idővel a szülőnek kell ezt külön hangsúlyozni, hiszen a gyerkekek könnyen elcsábulnak a tévé, vagy a számítógép monitor elé.

 

Holtpont

Megvalósul hintán, ugrálóasztalon, banán hintán, majom hintán, függőlétrán, vagy akár egy függőágyban is.

 

Pörgés-forgás

Megvalósul körhintán, forgón, vagy sörizés (ha még emlékeztek rá) közben.

 

Hengeredés

Keressetek egy domboldalt, és a gyerkőc már gurulhat is róla lefelé. Persze vízszintesen is remekül lehet hengeredni.

 

Lendület 

Biciklizés, verseny futás közben, vagy akár kötélpályán, csúszdán is megvalósul.

 

Egyensúly 

Függőhídon, egyenetlen vagy puha talajon, de útpadkán is gyakorolhatjátok.

 

Függés, lógás 

Fára mászás, mászókázás, vagy gyűrűn való játékok során valósul meg.

 

Bukfencezés 

Semmi más nem kell hozzá, mint egy nagy füves rét, vagy egy matrac.

 

Lógás fejjel lefelé

Csecsemőkortól kezdve kellene időnként fejjel lefelé lennünk. (Babás jóga órán ez például a tananyag része.) Mászókáról lelógva, kézen állva, cigánykerekezve, fejen állva, korláton átpördülve csodásan lehet gyakorolni.

 

Mezítlábazás

A legegyszerűbb módszer a gerinc rendbetételére, az idegrendszer sokrétű stimulációjára, koordináció és egyensúly fejlesztésre. Fűben, földön, sárban, vízben, és igen, akár szúrós kavicsokon is. Ez az, ami a legtöbbször kimarad, pedig ez küldi az agyba azokat a jeleket, amelyektől aztán kialakul az egészséges lábboltozat. Amikor a talp nincs rendben, a tartás egésze sem lesz rendben. Ha valakinek már kialakult gerinc-, vagy ortopéd jellegű problémája van, azzal is csodákat tesz egy stimulált talp. Több ingyenesen látogatható mezítlábas park van az országban, de otthon is nagyon könnyű kialakítani különböző járólapokból, kreatív anyagfelhasználással egy „lábstimuláló ösvényt”.

Minden mozgás jó mozgás a gyerek számára!
 

Még az őrjöngés is? 

Igen!

 

Igaz, hogy sokszor idegesítő, azonban a tombolás, rohangálás, őrjöngés, vagy bármilyen más “sírás lesz a vége” típusú, kvázi kontroll nélküli mozgásforma szuper jó feszültséglevezetés a gyerekek számára. 

Jó tudnia minden anyukának, hogy a gyerekek sokszor nem elalszanak, hanem pont ellenkezőleg, tombolnak, amikor nagyon fáradtak, vagy átestek a holtponton - ilyenkor nem érdemes tovább forszírozni náluk a mozgást, hanem érdemes őket megnyugtatni, elcsendesíteni, letenni pihenni. (- a szerk.)
 

A tanfolyam is? 

Hát persze!

 

A gyerektornáknak, gyerektorna tanfolyamoknak rengeteg előnye van. A közösségnek motiváló és megtartó ereje is van. Amikor nincs kedve csinálni vagy elmenni, akkor a barátok jelenléte óriási erőt tud adni. Ha valaki éveken keresztül jár ugyanahhoz a tanárhoz, ugyanazokkal a gyerekekkel, akkor bármilyen, az élethelyzetében bekövetkező változás esetén (iskola kezdés/váltás, költözés, válás, trauma stb.) lesz egy stabil pont az életében, amibe tud kapaszkodni és biztonságérzetet ad neki.

Ráadásul egy jól felépített mozgást oktató iskolában megismerhetik a hosszú távon befektetett munka jelentőségét, ahogy gyűlnek a két-három, majd nyolc-tíz év alatt elért eredmények. Ez az az érzés, amit sajnos sok felnőtt sem ismer. Viszont jó hír, hogy sosem késő megtapasztalni!

 

És ha velem tornázik a gyerek?

Naná!

 

Ahogy már említettük, minden mozgás jó mozgás! Ha egy feladatot a gyerek nem tud elsőre megcsinálni, akkor gyakorolja, addig pedig kitalálhatsz neki valami hasonlót. Csináljátok együtt az online tornákat, biztos, hogy jól fogtok szórakozni. Arra pedig, hogy “Ez nekem nem megy!”, az a válasz, hogy nem is kell, hogy tudja. Nem kell tudni - gyakorolni kell! 

 

Ha unatkozik?

Még az is!

 

Az unatkozás nagyon fontos része a fejlődésnek, de hihetetlen módon, jól unatkozni is meg kell tanulni. Olyankor jönnek a legjobb ötletek, a legizgalmasabb gondolatok. Ha nincs idő unatkozni, nincs idő megújulni. Ha legközelebb unatkozik a gyereked, vidd ki a szabadba, hogy ott unatkozhasson tovább.

 

A mozgás a gyerek idegrendszerét és testét egyaránt edzi, valamint lelkileg és mentálisan is kiegyensúlyozottabbak azok a gyerekek, akik napi szinten rendszeresen mozognak, vagy sportolnak.

 

Mi a helyzet a képernyővel? 

 

Az unatkozás kapcsán felmerül a tévénézés kérdése. Nem az a kérdés, hogy hagyjuk-e, hanem az, hogy milyen keretek közé essen a képernyő előtt töltött idő, hiszen nagyon hasznos tud lenni, amikor a gyerek, vagy éppen mi vagyunk betegek. Fontos tudni azonban, hogy mi a következménye a tévézésnek. Amikor a gyerek szaladgál, az agyát bizonyos ingerek érik a futkározás közbeni látvány hatására, ami egyensúlyban van a szaladás közben érzékelt illatokkal, hangokkal és mozgási ingerekkel. A képernyő előtt ülve azonban nincs semmilyen más inger. A teste megkapja az egyik impulzust, az agya ezerrel pörögni kezd, viszont a teste nem kapja meg az ehhez szükséges mozgási impulzusokat, illetve egyéb ingereket. Ha tehát fél órán át mesét nézett a gyermekünk, akkor utána legalább egy órát rohangálnia kellene a szabadban, hogy egyensúlyban legyen. Amikor egy gyerektorna videóra tornázik, akkor is érdemes utána még egy kicsit kivinni a szabadba. 

 

Hogyan indíts be egy üldögélőt? 

 

Felnőttek és gyerekek között egyaránt vannak aktívabb és passzívabb típusúak. Az aktívabbakkal mozgás szempontjából sokkal könnyebb dolgunk van, hiszen ők általában valamilyen formában kimozogják magukat. Nehezebb azonban a helyzet az örök üldögélőkkel, akik részükről igazán jól elvannak mozgás nélkül is, legalábbis szerintük.

 

Ha az ember elkezd rendszeresen mozogni, akkor fokozatosan egyre nagyobb lesz rá az igénye, mert megtapasztalja a mozgás jótékony hatásait és előnyeit. Ezért van az, hogy bár nehéz elkezdeni, szép lassan belejövünk, megszeretjük, mert élvezzük a mozgást. Az online gyerektorna is nagyon jó lehet kezdésnek. 

 

Az irányított mozgásos foglalkozások, gyerektornák nagyon hatékonyan tudják motiválni a gyerekeket. A csoport ereje, a tanár vagy az adott mozgásforma szeretete elindítja őket a jó irányba. Emellett rengeteg olyan szabadidős program is van, amire könnyedén rávehetők. 

 

“Indirekt” mozgásos programok a gyerek számára

 

Ha a test nincs átmozgatva, leizzasztva, kifárasztva, az agy sem tud teljes gőzzel működni. Bár a nyár a pihenés ideje, mégsem a tespedésé. Ilyenkor végre nem kell a padban ülni. Persze ahogy már említettük, az unatkozás is hasznos, de mellette mindenképpen szükség van a mozgásra: fel kell tölteni a testet rengeteg mozgásélménnyel, hogy felkészüljön a következő tanévre.

 

Összegyűjtöttem néhány egészen triviális, de talán mégis inspiráló, szervezetlen mozgáslehetőséget a nyárra, amikkel elcsábíthatjátok a gyerekeket, és nem mellesleg magatokat is.

 

Játszótér, az örök klasszikus

 

Ha tudunk, akkor több gyerekkel menjünk, úgy könnyebben indítják be egymást. Ha a mászóka tövében gubbasztanak, akkor ki lehet találni akadálypályát, kincskeresést, esetleg az kap fagyit, aki háromszor végigmegy az összes játékon.

Kirándulás

 

Ha eddig nem nagyon kirándultatok, akkor rövidebb, 5-6 kilométeres túrákkal érdemes kezdeni, hogy kellemes élmény legyen. Kalandvágyóknak a Rám Szakadék nagyon jó induló program. Később aztán már lehet haladni a nagyobb volumenű túrautak felé. 

 

Biciklizés

 

A mindenféle tavak megkerülése csodálatos motiváció. Először 5-10 kilométeren érdemes kipróbálni a teherbírásunkat, de meglátjátok, hamar bele fogtok jönni. A Velencei tó például a maga 30 kilométerével, strandok és fagyizók tömegével útközben, nagyszerű program lehet egészen tavasztól késő őszig.

 

A szabadtéri mozgás, ugrálás, játék, a gyerek számára napi szintű elfoglaltság kéne, hogy legyen, hiszen a légzésfunkciói, és a mozgásszerv-rendszere, valamint a kognitív funkciói is fejlődnek közben.

 

Park

 

Bármilyen park, állatkert vagy füvészkert tökéletes, ahol a szabadban lehet sétálni, esetleg fára mászni, tollasozni, frizbizni vagy sárkányt eregetni. A fára mászás csodálatos idegrendszer fejlesztő szabadidős program.

 

Víz

Úszás, matracozás, evezés, SUP-olás, iszapozás, vízipisztolyozás, búvárszemüveggel kagylókeresés (amit aztán visszadobunk, mert az ökoszisztémának szüksége van a meszes vázú állatkák vízben lebomlására), vízi birkózás, pancsolás jó, ezerrel és önfeledten!

 

Koszolós játékok

 

Sarazás, vizezés, homokozás. A legmotiváltabban ilyenkor mozognak a gyerekek, de a leghasznosabb mozgásformák is ezek. Lehetőleg mezítláb, és a legjobb, ha messziről kell a homokozóba hordaniuk a vizet. A nagymozgások, a finommotorika, a koordináció, mind-mind fejlődik közben, ingerek milliárdjaival van megbombázva az idegrendszer. Legyenek jó koszosak a gyerekek, mert az annak a jele, hogy rengeteg izgalmas mozgással és ingerrel fejlesztették az agyukat aznap is.

 

Szuper nyarat minden anyukának, kisgyereknek, nagy gyereknek egyaránt! 

 

Fotók: Unsplash