Így adott jobb hétköznapokat Zsófinak a mozgás

Zsófi elképesztően érzékletesen írta meg nekünk, hogy mi mindenben segíthet a testmozgás egy mindig helyt álló és résen lévő, minden idegszálával szolgálatban álló édesanyának. Spoiler: nem csak a fogyásban. :)

Több, mint négy éve része az otthoni torna az életünknek, de nem a Gyerünk, anyukámnak köszönhetően. Amikor a nagyobbik fiunk oviba ment, egy sor olyan kihívással szembesültünk, amiről korábban nem is hallottunk… Most a részletek nem fontosak: fejlesztő tornák, egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozások következtek, és lassan a vizsgálatok is lefutottak, megkapta az Asperger-szindróma diagnózist.

Lassan mégiscsak érettebb lett az idegrendszere, egy csomó mindent megtanult, ami másnak természetes lett volna, és mi is rácsodálkoztunk a világ olyan jelenségeire, amiket magunktól biztos nem vettünk volna észre. Ő az, aki a fejlesztő tornán az előző heti szín-forma összeállítást is emlékezetből kirakja, de a színházból kimegy, amikor a végén a nézők tapsolnak. A színes cukros muffin tetején megszámolja a 32 tarka bogyót, de az iskolában 8 hónapon át nem ült másik helyre, mint az első tanítási napon.

A tornában is következetes: a feladatsort megtanulja, végigtornázza velem hétvégén. Újabban heti háromszor úszik, mert a mozgás és különösen a víz a mindene. Ez kikapcsolja, feltölti és lefárasztja egyszerre.

A covid óta nem bírjuk behozni az akkori lemaradásainkat, projektek húzódnak, feladatok torlódnak. Egy sorstárs anyuka küldte még akkor a linket: van online ingyen gyerektorna (ugye a járvány idején volt), próbáljuk ki. Hát, nem jött be, mert még kicsik voltak, és különösen a mi kis marslakónkkal nem működött.

Cirka egy éve mégis valahogy felötlött bennem, hogy hátha nekem bejönne. A fiúk tornával ki vannak stafírozva, én meg dolgozom, szaladgálok velük fejlesztésre, tornára, oviba, iskolába. Mosok, teregetek, szendvicset készítek, és pakolok, pakolok, pakolok otthon, mert utálom a káoszt. Ami mindig visszajön, kialakul pillanatok alatt. Hát miért ne szánhatnék rá heti három alkalmat?

Megpróbáltam, és bevált: egy motiváció lett még a fiúk fejlesztő tornájához is. Anyának is meglett a saját otthoni tornája. A képernyőről lassan a törzstagokat is megismerték, Nórit, Edót, Flórát és a többieket. És kezdték számon tartani, én is letudtam-e a saját adagomat.

Kezdetben azt gondoltam, majd látszani fog az alakomon, fogyok valamennyit vagy ilyesmi. De két program után meg tudtam fogalmazni, hogy nem azt kaptam, amit vártam, mégis része lett az életemnek. Egy jobb életszínvonalat adott. Egy lehetőséget a magamra szánt időre. A mindig elhanyagolhatónak tűnő saját egészségemre. Kevesebbet fáj a hátam, jobban érzem magam a bőrömben. Jobban bírom velük a szaladgálást, és egy kicsit az önbecsülésemhez is hozzáad. Mindez egyetlen leadott kiló nélkül.

Ha szabad a végén üzenni: a leginkább leterhelt, nehezebb gyerekek anyukáinak üzennék, hogy ajándékozzák meg magukat egy-egy tornányi idővel, mert nem csak ma és holnap, hanem 15 vagy 25 év múlva is szükség lesz rájuk, egészséges, dinamikus emberként. És üzennék a Gyerünk, anyukám! csapatának: köszönöm, hogy nem szuperhősök vagytok tökéletes testtel és tévedhetetlen tekintéllyel, hanem a képernyőről is a hús-vér emberségetek, a sok-sok féle személyiségetek köszön vissza. És az a meggyőződés, hogy amit csináltok, az jó és fontos. Nagy levegő, vállveregetés és néma pacsi. --- Zsófi

Neked pedig nagy ölelés és hangos üdvrivalgás, Zsófi! Köszönjük, hogy megírtad a történetedet, köszönjük az üzenetedet és nagyon reméljük, hogy még sokáig segíthetünk megmaradni egészségesen saját magadnak és a családodnak is!