Hogyan változunk meg 30 éves kor felett?

A kérdés abszolút költői, fogalmam sincs, hogy mi változott az elmúlt két és fél évben, amióta átléptem a harmincasok táborába. Túlságosan el voltam foglalva. Építkeztünk, költöztünk, megszületett a harmadik kisfiam, majd a legnagyobb és aztán a középső is elkezdte az óvodát.

Talán életem legelső szülői értekezletén éreztem meg először a koromat. Akkor még csak 29 és fél éves voltam, de az már nagyjából 30-nak számít. Szóval, álltam a tükör előtt, izgultam, hogy be kell mennem az óvodába, smúzolnom kell egy csomó vadidegen szülővel, akik nyilván mind sokkal felkészültebbek és tájékozottabbak lesznek nálam, esetleg ismerik is egymást, hiszen mi vagyunk az “új család” a környéken. Be kell ülnöm jegyzetelni a tornaterembe a 35 centis zsámolyra, vagy kispadra, vagy amilyen szerencsétlen vagyok, a földre a bordásfal tövébe, mert addig bénázok, amíg minden ülőhely elfogy. Mégsem ez zavart a legjobban a helyzetben. A férjemhez fordultam, és feltettem neki a tízmillió forintos kérdést. “Szerinted úgy nézek ki, mint valakinek az anyja?” Farmer, póló, tornacsuka. Illik egy érett, szülői értekezletre járó anyukának így öltözni? Nem kellene beszereznem néhány kiskosztümöt, vagy legalább egy-két szoknyát? Úgy döntöttem, nem.

Túléltem a szülői értekezletet, meg azóta még három óvodás évet, kezdem megszokni, hogy a pedagógusok és egészségügyi dolgozók következetesen “Anyának” szólítanak. Ebben a felnőtt világban az én nevem mindegy, a gyerekeket és a kutyát viszont mindenki jó ismerősként üdvözli. 

Átkerültem egy másik célcsoportba

Én lettem az, akinek már nem a ráncmegelőző krémet reklámozzák, mert nekem már az első ráncaim eltüntetéséért kell küzdenem. Alakformáló harisnyát, bugyit és fürdőruhát kell vásárolnom, sör és pálinka helyett pedig vörösbort innom, töményet viszont soha, mert az hamar a fejembe száll és az nem elegáns. Nem partiruhákat, hanem háztartási kisgépeket kell keresgélnem a neten, meg persze készségfejlesztő játékokat, szigorúan használtan, de megkímélt állapotban.

Azt kell mondanom, hogy piackutatási szempontból csúfosan elbuktam, mivel a fentiek közül semmi sem valósult meg. Nem kenegetem magam, nem szorítom a fenekem alakformáló harisnyába és még mindig utálom a vörösbort. A háztartási kisgépekkel és készségfejlesztő játékokkal jóban vagyok, de azért a partiruháktól sem búcsúztam el.

Azért lassítani azt kell

Van viszont néhány dolog, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni és elviccelni. Nem árt, ha az ember 30 felett már fokozottan odafigyel az egészségére és a táplálkozására, mert most már nem két hét alatt fogunk belefogyni a csini nadrágunkba. Ha nem is kenegetem magam mindenfélével, arra mindenképpen odafigyelek, hogy jó sok vizet igyak. Tudom, hogy ez a bőrömnek, az anyagcserémnek és a közérzetemnek is jót tesz. Észrevettem, hogy egy átbeszélgetett éjszaka után sokkal több idő kell arra, hogy regenerálódjak, oda kell figyelnem arra, hogy a programok ne kövessék naponta egymást, mert muszáj bepótolnom az elvesztett alvásidőt. A kialvatlanságomnak a családom és a munkám látja kárát, nem éri meg agyonhajszolnom magam. Nem ehetek meg bármit, amit megkívánok és főleg nem bármennyit. Bizonyos ételek a bőrömön hagynak nyomot, más finomságok pedig a gyomromban. Végeredményben teljesen ugyanúgy létezem, mint huszonévesen, nem változott az ízlésem, nem lettek mások a szokásaim, egyszerűen csak tudatosabb vagyok, figyelem a szervezetem reakcióit és igyekszem nem félvállról venni őket. 

A mozgás segít

Azt mondják, hogy az én korosztályom két legnagyobb ellensége a stressz és az ülőmunka. Az egyik az idegrendszerünket teszi tönkre, a másik pedig az izomzatunkat. Ha bevezetjük az életünkbe a rendszeres testmozgást, vagy a napi teendők ellenére megtartjuk azt, azzal két legyet üthetünk egy csapásra. A sport oldja a stresszt, izmot épít, zsírt éget, serkenti az anyagcserénket, szellemileg és testileg is fiatalon tart bennünket. Ha végigcsinálok egy fárasztó napot, sok munkával, pelenkázással, hisztizéssel és házimunkával, estére már alig várom, hogy edzőcipőt húzhassak. Nem egyszer fordult már elő, hogy zsibongó fejjel, idegességtől remegő kézzel húztam elő a tornamatracot, vagy indultam el futni, az edzés végére pedig tudtam újra mosolyogni és türelmesen szólni a családhoz. Mozgás közben kikergetem magamból a házisárkányt, kitisztítom a fejemet és elengedem a problémákat. Aztán persze új nap következik új problémákkal és stresszforrásokkal, amiket most már elképzelni sem tudom, hogy hogyan élnék túl a sport nélkül. Ez lett az én menekülési útvonalam és énidőm.

Drága krémeket, tablettákat, étrendkiegészítőket nem tudok ajánlani. A testmozgást viszont nagyon is! Annak is, aki mindig is aktívan művelte, annak is, aki egy időre abbahagyta és annak is, aki soha nem csinálta. Soha nem késő újrakezdeni, vagy teljesen tiszta lappal indulni a mentális és a fizikai egészségünk érdekében!

Szerző: Harcsik Dóri