Harcsik Dóri trimeszter naplója - tabuk nélkül!

Amikor a férjemmel eldöntöttük, hogy egy életünk, egy halálunk belevágunk egy negyedik bébi elkészítésébe, azt gondoltam, hogy olyan terhességem lesz, amilyen még nem volt. A harmadik kisfiam születése után kezdtem el a Gyerünk, anyukámmal tornázni, a korábbi terhességek alatt nem sokat foglalkoztam a testemmel, ezért eltökéltem, hogy most olyan igazi fitt kismama leszek. Nem mintha az előző három gyerekkel a hasamban nem jártam volna kirándulni, nyaralni, buliba meg bárhová, ahová lehetett, csak a testtudatom nem volt meg mellé, a helyes táplálkozásról nem is beszélve. 

Szóval ez volt az alapállapot. Adott egy borzasztó lelkes, eufóriában úszó éppen csak teherbe esett három gyerekkel zsonglőrködő kismama, aki végre egyszer nem 90+ kilósan szeretne begurulni a kórházba szülni. 

Van, amikor nem felállsz a tornaszőnyegre, hanem lerogysz a kanapéra
Az első 12 hétben nem tornáztam, pedig amúgy terveztem, hogy majd óvatosan valamit mocorgok, de rá kellett jönnöm, hogy tökre nem igénylem. Igen, az ember ilyenkor fáradékony és ha szabadideje van, akkor nem feláll a tornaszőnyegre, hanem lerogy a kanapéra. Pont elég volt az a kétszer egy hét aktív nyaralás, ami erre az időszakra esett, egy kettesben a férjemmel, egy pedig a gyerekekkel. Másztam hegyet (volt, hogy tolatva, mert úgy esett jobban), néztem várost, voltam tanösvényen, kerestem geoládát, a sima oviba-suliba-mindenhova rohanásról már nem is beszélve.

Apropó rohanás - és itt jön be az a tudatosság, amit a Gyerünk, anyukám! adott. Most először tudtam ésszel felfogni és be is tartani, hogy lassítanom kell. Nem fogok 3 perc alatt kiérni a villamoshoz, mert szúrni fog a hasam, több időt kell kalkulálnom a mindennapi körökre. Nem fogom vinni a gyerek iskolatáskáját,  mert előbb ülök le a járdaszegélyre, mint hogy odaérjek az uszodához. Sőt, nem a hatékonyabb, rövidebb gyalogos utakat választom, hanem inkább várok egy buszt. Nem cipelem egyedül két óvodás ágyneműjét, váltóruháját és az oviba szánt gyümölcsöt, pláne, amikor ezeket ugyanazon a napon kell bevinni. Vissza kellett vennem a tempóból, akár tetszett, akár nem és életemben először különösebb nehézség nélkül meg is ugrottam ezt a feladatot.

Kihoztam magamból a legtöbbet, biztonságosan
Mire végre letelt a 12 hét, nagyjából a lelkesedésem is visszatért és nekiálltam a Trimeszter Kismama tornaprogramnak. Emlékszem, hogy Domokos Flóra azt mondta, attól tart, hogy túl könnyű lesz nekem. Én is kíváncsi voltam, hiszen végül is az 5-ös szintről álltam ki a sportolásból, amikor terhes lettem. Nem volt túl könnyű, isteni volt. Egyrészt az a tudat, hogy biztonságban vagyok, mert a program tornáitól sem nekem, sem a babámnak nem lesz baja. Nagyon-nagyon jól esett nyújtózkodni, visszalassulni, szemléletet váltani. Nem azért éreztem, hogy dolgoztam, mert folyt rólam a víz és elégettem csilliárd kalóriát, hanem azért, mert képes voltam fókuszban maradni, tiszteletben tartani a jelenlegi fizikai határaimat, de azokon belül a lehető legtöbbet kihozni magamból. A heti kisokosokból pedig megtanultam, hogyan kezeljem a felmerülő problémákat. Hogyan létezzek szeméremcsonti fájdalommal, mit csináljak, ha dagad a bokám, vagy görcsöl a vádlim.

Azt gondoltam, eminens leszek és nem hagyok ki edzést, minden héten ötször oda fogok állni. Persze nem álltam, és nem is bánom. Hamar újrakalibráltam a céljaimat. Heti két lassabb és egy pörgősebb torna lett az alap és ez egy megvalósítható, kiegyensúlyozott rendszernek bizonyult. Időközben belevágtunk egy lakásfelújításba, ami rengeteg energiámat felemésztette, esténként már attól a sírás kerülgetett, hogy csak rágondoltam az edzésre. Meg nyilván a hormonoktól is. :) Ki is hagytam szépen több mint egy hónapot, és ez óriási tanulsággal járt.

Elkezdett fájni gyakorlatilag mindenem. Beállt a nyakam, leszakadt a derekam, becsípődött a lapockám, fájt a csípőm, fájt a szemérmcsontom, minden napra jutott valami bosszúság. És érdekes módon ahogy újrakezdtem a mozgást, szinte azonnal mérséklődtek a panaszaim. Be kellett látnom, hogy akármilyen fáradt vagyok is, a saját érdekemben nem a mozgásból kell visszavennem, hanem valami másból. Mindig a házimunka szívja meg. :) Arról nem is beszélve, hogy régóta tudom, hogy amikor rendesen edzek, akkor sokkal türelmesebb anyuka vagyok. Nyilván a gyerekeimet és főleg a férjemet kell erről megkérdezni, de belülről szemlélve ez volt a legkevésbé sárkányos terhességem. Szóval maradjunk annyiban, hogy mindenki jobban jár, ha nincs kiporszívózva, vagy összehajtogatva, vagy elpakolva, hanem tornázhatok. :D 

Az étrendet 3 gyerekkel nem követtem, de a szabályait betartottam
Az étkezésről alkotott elképzeléseimet is újra kellett gondolnom az első pár hét után. Voltak olyan merész terveim, hogy most fogom megváltani a világot, ide nekem az étrendet, legalább egészségesen eszem. Nyilván három gyerek mellett ez totál megvalósíthatatlan volt, de nem baj, korábban szerencsére már tanultam annyit a Gyerünk, anyukám! étrendekből, hogy észrevegyem, ha túl sokat szedtem valamiből és valljuk be őszintén, ha nincs valami egészségügyi probléma a háttérben, ez nem a diétázás időszaka. Néhány dolgot viszont igyekeztem következetesen betartani:
- Igyekszem minél több nyers zöldséget és gyümölcsöt enni.
- Ebéd után eszem desszertet és nem este nassolok.
- Amikor csak lehet, teljes kiőrlésű pékárut választok. Utóbbi elhatározást Soma is megtámogatta odabent, ugyanis rá kellett jönnöm, hogy a fehérlisztes péksütitől, kenyérfélétől irgalmatlan gyomorsavam van, kár, hogy az előző három savproblémákkal végigkísért terhességnél erre nem jöttem rá. Nem mintha akkoriban lett volna otthon bármi, ami teljes kiőrlésű.
Ehhez a felfedezéshez is kellett az étrend, amiből megtanultam, hogy az, hogy valami teljes kiőrlésű, nem jelenti azt, hogy rossz az íze. :D

...és azok a kilók!
Végül pedig lássuk a medvét, vagyis a tehenet, vagyis a kilókat. Nem mentem 90 kilósan szülni. :) 79 kilóval lettem terhes és nagyon sokáig sikerült 82-83 kiló körül maradnom. A végére jött a fránya vizesedés, a virsliujjak és az elefántboka, a végeredmény kb 88 kiló volt. Ami viszont sokkal beszédesebb ennél, hogy amikor bevittük Somát az első vizitre a gyerekorvoshoz, én is ráugrottam a mérlegre (ja, azt nem mondtam, hogy nincs mérlegünk, mindig csak a védőnőnél méreckedtem) és 83 kilót mutatott, ezzel pedig több mint elégedett voltam. 

Nem tudom, hogy ez a sztori kívülről nézve mennyire taulságos, nekem biztosan az volt. Döbbenet volt látni, hogy egy kis tudatossággal és odafigyeléssel mennyivel kevesebb fájdalommal és bosszúsággal járhat egy terhesség. Arról nem is beszélve, hogy mekkora előnnyel indultam neki a szülés utáni regenerációnak, de az már egy másik történet lesz. :)