Aki mozog, az él! - Béni-Samu Eszter története

Béni-Samu Eszter 2023 végén írta meg nekünk a történetét az én GYA sztorim pályázat keretében. Komoly betegségen esett át, nagyot fordult vele a világ. Elképesztő akaraterőről tett tanúbizonyságot, ráadásul a mozgást sem hanyagolta el, sőt, a gyógyulása egyik pillérévé építette, az írásával tényleg az egész Gyerünk, anyukám! közösséget inspirálta.
Azt tudjuk, hogy a mozgást nem hagyta abba, többek között végzett nálunk futóprogramot, női jóga tanfolyamot és közönségdíjas tornaprogramokat is, de arra gondoltunk, hogy megkérdezzük tőle, hogy érzi magát azóta, és nagyon nagy örömmel olvastuk a válaszát, amit most az ő engedélyével veletek is megosztunk:

“2023 szeptember óta remisszióban van a betegségem. Ez azt jelenti, hogy nincs a testemben semmi kóros. Az első évben háromhavonta, jelenleg félévente járok kontrollra, ami egy vérvétel és néha képalkotó vizsgálatokkal megnézik a nyaki területet. De minden eredmény rendben van.
A mozgás szerves része maradt az életemnek. Programokban is részt vettem, bár azt hiszem csak 2-3 alkalommal. Illetve egy helyi egyesület közösségi futásai is sokat adtak, adnak számomra. 2023 szeptember - 2024 július között az elsődleges mozgásom a gyaloglás és az úszás volt. 2024 júliusban kezdtem újra futni. Viszonylag hamar elértem a betegségem előtti szintet. Sajnos 2024 december végén egy epegörcs elvágta ezt a jó szériát és februárig nagyon nem is tudtam futni a hasi panaszok miatt. Akkor megoperáltak, így márciusban már újra futócipő volt a lábamon. 2025 áprilisban a Vivicittán 10 km-t futottam egy óra 7 perc alatt. Októberben egy terepfutáson szintén 10 km-t futottam, novemberben pedig az ikertestvéremmel párban félmaratont.(1:02/10km) Azóta is töretlenül futok és tornázok.
 

Eldöntöttem, hogy megpróbálok új dolgokat tanulni. Nem feltétlenül szakmai, munkához szükséges dolgokat (gyógytornászként dolgozom), bár továbbképzésen is jártam. (Hegkezelés, idegmobilizáció, térdízületről szóló tanfolyam) Tavaly a kovász létrehozása és alkalmazása volt a cél. Sikerült és nagyon klassz dolgokat tudok már sütni.Ebben az évben szörpöt szeretnék készíteni és mindenféle lekvárt. Új dolog még az életemben a könyvtárba járás. Ezt nagyon megszerettem.
A gyerekeim nagyon aranyosak, rengeteget fejlődtek. Nem gondoltam, hogy 16 és 13 évesen is még ekkora változásokon mennek keresztül. Nagyon büszke vagyok rájuk. A munkában is egész szép sikereket, gyógyulásokat érek el, ami nagyon sokat hozzáad a mindennapi lendületemhez.
Persze néha eszembe jut, hogy ez az egész máshogy is lehetne. Aggódok egy kis változás, tünet miatt is. Remélem még normális módon. Számomra egy biztos jele a regenerációnak, hogy a hajam ismét olyan, mint régen, eltűntek a nagyon szép kunkorok. Torokgyulladásom pedig egy éve nem volt. A kemoterápia utáni időszakban ez kéthavonta előfordult.

Elmondhatom, hogy fizikailag majdnem olyan vagyok, mint előtte, lelkileg pedig más. Máshogy tekintek egy-egy problémára, kevésbé érint meg, ha a külsőmre tesznek megjegyzést, nem az határoz meg elsősorban, hogy mások mit gondolnak rólam, vagy mások szerint mi lenne a jó. Ha másért nem, emiatt megérte ez az egész.
Még mindig vallom, hogy aki mozog, az él!"

Ennél szebb zárszót nem is találhatnánk, nagyon köszönjük Eszter, hogy megosztottad velünk a sztorid folytatását, sokat tanulhatunk tőled hozzáállásról, kitartásról, kreativitásról!