Gyógynövények a mindennapokban: Mezei cickafark
A gyógynövények nagyanyáink mindennapjainak a részei voltak, mondaná a költő. De persze ma is szinte minden gyógyszerben ott vannak a gyógynövényekből kivont hasznos anyagok. A gyógyszergyárak szorgosan dolgoznak rajta, hogy mesterségesen elő tudják állítani a gyógynövényekben fellelhető anyagokat, de egyelőre nem jártak sok sikerrel, így továbbra is kénytelenek a növényekből kinyerni ezeket, a máshogy elő nem állítható varázslatos hatóanyagokat.
Az egyik ilyen növény a mezei cickafark
Rengeteg fajtájával hazánkban is gyakran találkozhatunk mezőkön, legelőkön, főleg mivel jól bírja a szárazságot.
- Kedves, apró, általában fehér virágai fészekbe rendeződnek, finoman szeldelt levélkéi vannak, mint egy toll.
- Erre utal előző latin neve is, millefolium, azaz ezerlevelű. (Most már Achillea Collina a hivatalos gyógyszerkönyvi megnevezése.)
- Számos vadon élő fajának enyhén sárgás vagy rózsaszínes virágai vannak, de még mindig inkább a fehérhez közel a színskálán.
- Dísznövény változata élénkebb színekben is megtalálható, de ezek a fajták gyógyhatásokkal már nem igazán rendelkeznek.
A mezei cickafark története
A görögök mélyen tisztelték ezt a gyógynövényt, mert a görög mitológia szerint Achileszt Cickafark főzetbe mártották meg a sarkánál fogva. Ahol hozzáért a varázserejű növény főzete, sebezhetetlenné vált, de mivel a sarkánál fogva tartották, ez lett az egyetlen sebezhető pontja. Később a trójai háborúban ő maga is Cickafarkkal gyógyította a harcosait, akik súlyos sebeikből így sokkalta gyorsabban felgyógyultak. Ezért kapta a Cickafark latinul az Achillea nevet.
Kínában úgy tartják, hogy szerencsét hoz, míg az angolszász mitológiában a szerelem megtalálásával kapcsolatos hiedelmek veszik körül. Több ezer éve használt, ősi gyógynövény.
Mire jó a mezei cickafark?
Van benne némi illóolaj, keserűanyagok és flavonoidok.
- Kifejezetten jó gyulladáscsökkentő, étvágyfokozó és görcsoldó hatású, emellett remek sebgyógyító.
- A néphagyomány főleg a női problémákra alkalmazza.
- nagymamám ezt a növényt tanította meg nekem elsők között, és azt mondta, hogy női bajra az a legjobb, ha Cickafark ülőfürdőben ülve Cickafark teát iszunk. (Tényleg nagyon jó volt!)
- Gyógyszerekben is megtaláljuk, de kedvelt felhasználása emésztés javító, májvédő, mindazonáltal menstruációs teakeverékek és a svéd csepp is tartalmaz cickafark kivonatot.
Milyen módon alkalmazható a mezei cickafark?
Tea keverékekben is alkalmazzák, de önmagában is finom tea készíthető belőle, egy nem túl keserű, kellemes illatú ital.
- Egy púpos teáskanál szárított Cickafark virág kell nagyjából 2 dl forró vízhez.
- Érdemes lefedni és úgy várni 5-6 percet, amíg kiázik, majd a fedélről lecsepegtetni a folyadékot, így magasabb illóolaj tartalmú teát kapunk.
A mezei cickafark főzetét inni is nagyszerű és hatékony, de sebek lemosására is nagyszerű, nyugtató, gyulladáscsökkentő, enyhe fertőtlenítő hatású.
Tinktúraként is használják, alkoholos kivonatát főként:
- emésztési problémákra,
- puffadásra,
- szélgörcsökre alkalmazzák.
Hogyan hasznosíthatja a mezei cickafark hatását egy sportoló?
- Nőként jó megoldást jelent menstruációs panaszokra egy-egy bögre, hogy később kényelmesebb legyen nekiindulni futni, jógázni, tornázni.
- Nagyobb étkezések után is érdemes fogyasztani, hogy könnyebben megbírkózzon vele a szervezetünk, és aztán ne akadályozzon minket a sportolásban.
- Sebgyógyító erejét is érdemes kihasználni, ha felületi sebeink vannak, úgy mint vízhólyag, horzsolás, vágás.
Fontos tudni, hogy:
- Közepesen erős allergén, így okozhat bőrkiütést is,
- Mivel nem történt még ilyen irányú klinikai vizsgálat, terhesség és szoptatás alatt, illetve 18 éven aluliaknak nem ajánlott.