Hol találom meg az egyensúlyt?

Vajon könnyebb volt wifi nélkül megtalálni az egyensúlyt? Vajon ráérünk halogatni nyugdíjas korunkig a kiegyensúlyozott mindennapjaink megtalálását? Vajon elég napi 5, magunkra fordított perc? Vajon mi az az énidő, de tényleg? Vajon a mozgás, a feszítés és lazítás közelebb visz minket az élet egyensúlyához? Németh Luca, a Gyerünk, anyukám! edzője ezekre keresi a választ ebben a cikkben.

“Álljatok meg egy pillanatra, ti szerencsétlen nyomorultak, és összegezzétek szánalmas létezéseteket!” – állítólag ezt mondta Nursiai Szent Benedek, a Bencés rend alapító atyja, igen csak meglepődött tanítványainak. Első hangzásra valóban nem tűnik lélekemelőnek, ám ami mögötte van, Szent Benedek hagyatékával együtt, az ugyancsak megszívlelendő mindenkinek, aki az egyensúlyt és a boldogságot keresi a zűrzavaros XXI. században. Na de kezdjük az elején.

Mi köze Szent Benedek egyensúlyának a mi család-munka-én egyensúlyunkhoz?

Nursiai Szent Benedek sokáig remeteként élt, míg sok esemény összjátéka után megalapította a Bencés rendet. Szent Benedek mottója: imádkozz és dolgozz. Már magában a mottóban is felbukkan az egyensúlyra való törekvés. Nem véletlen, hiszen minden szempontból erre törekedett, mi több – és ez számunkra szerintem a legfontosabb – az egyensúlyozandó tényezők összefüggéseire is felhívta a figyelmet. Az ő esetében ez a munka és az ima egymásra hatása és ahogy támogatja egymást a kettő. A mi esetünkben ez a család-munka-én idő, amik napjainkban sokkal inkább tendenciózusan gátolják egymást.

Benedek megkötötte a maga kompromisszumait a regulákkal és a szigorral kapcsolatban. Kolostorában a szerzetesek az évszaknak megfelelő ruhát viselhettek, 7-8 órákat alhattak, a kötelező böjtökön kívül nem kellett böjtölniük és képességeikhez mérten rótták ki számukra a feladatokat. A Szent Benedek által lefektetett szabályokat Európa-szerte átvették a kolostorok. Mert hiába vesz el az alvás időt az imától, a rövidebb ima sokkal minőségibb lesz, a kevesebb tanulmányi vagy kódex másolási idő sokkal hatékonyabban fog zajlani.

Kinek mi az egyensúly?

Mondhatnánk, hogy könnyű neki, az ötödik században nem volt se kapitalizmus, se wifi és a kolostorokban nem nagyon vannak gyerekek. Egy sokkal lassabb és kiszámíthatóbb élet volt, ez biztos. De mit mond ez nekünk? Szerintem azt, hogy egy lassabb és kiszámíthatóbb élet felé kell törekednünk és a döntéseinket ennek mentén meghoznunk.

Nigel Marsh szerint például az a megoldás, hogy nem a napirendünkben törekszünk az egyensúlyra, de nem is esünk a “majd ha nyugdíjba mentem” csapdájába. Egy ideálisra rendezett napirendben vagy akár heti rendben túl sok a változó: elég ha csak beteg lesz valaki és máris borul a rendszer. Ám ha általánosabb célokat tűzünk ki, amik nem kőbe vésett dogmaként, hanem hozzáállásként jelennek meg az életünkben, sokkal rugalmasabban tudjuk majd őket alkalmazni.

Egyensúly az időben

Mi az az “énidő”? A magunkra fordított idő nagyon relatív és sokan hajlamosak vagyunk abba a csapdába esni, hogy elhiggyük: “a párommal töltött idő énidő is” vagy “a gyerekeimmel imádok lenni, az énidő is”. De bármilyen életbevágóan fontos a fenti két elfoglaltság is, ahogy a barátaink és egyéb családtagjaink és a teendők és a munkánk, egyik sem a magunkra fordított idő, annak más a feladata.

Azonban remek hír, hogy ez a magunkra fordított idő egészen nagy guruk állítása szerint is megállhat napi 5 percnél. Keress öt percet a napban, amikor egy helyben ülsz egy kávéval és nem gondolsz a napi teendőidre, nem gondolsz arra mi vár rád, hanem kizárólag magadra figyelsz. Hogy vagy? Mi foglalkoztat? Mit szeretnél? Ezzel a hozzáállással lehetőséget adsz magadnak, hogy a saját igényeiddel tisztába gyere és az alapján hozd meg a döntéseidet.

Egyensúly a szabályokban

A 11 éves fiam kétségbeesve zokogott azért, mert jól akar tanulni és imád sportolni, és közben szeretne a barátaival lenni, és néha csak úgy egyedül kikapcsolódni is - ez mind egyszerre lehetetlen. Leírta ugyanazt a problémát, amitől az egész társadalom szenved, és mint a fenti példa jól mutatja: a gyerekeink se kivételek. Azt mondtam neki - amiben mélyen hiszek és élem is nap mint nap -, hogy MINDIG van más megoldás, ha nem jó, változtatni kell.

Ha valamit megtanultam a művész pályából és a szabadúszásból az az, hogy a társadalmunk nem az egyetlen lehetőség. Azok a szabályok, normák, elvárások, szerepek, amiket mond nekünk a környezetünk, az elődeink, az íratlan dogmák körülöttünk, csak javaslatok. Nincs olyan, hogy nincs más út, ezt csak a rendszer szeretné velünk elhitetni, mert a rendszernek egyszerűbb, ha mindenki besimul. De a rendszer mi vagyunk. Ha eltérek a normáktól vagy az elvárásoktól, akkor járatlan(abb) úton leszek, de olyan nincs, hogy nincs út. Ha az ember nem boldog valamiben, akkor változtatni kell. Ez nem puszta önzés, ez mindannyiunk érdeke. Kinek lesz jó egy boldogtalan anya, egy boldogtalan apa vagy egy boldogtalan gyerek a rendszerben? Csak konfliktus, probléma és szenvedés lesz a végeredmény mindenki számára. Legyél kreatív, kérj segítséget, keress alternatívát, olvass külföldi példákat és hirtelen ki fog derülni, hogy bármi is a problémád, másnak is volt már ilyen és már léteznek is megoldások, de legalábbis emberek, akik megértenek és segítenek felfedezni a te saját utadat!

Üldögéltem valamelyik nap a színházban egy üresjáratban, és egy kedves kollégával beszélgettem az elmúlt néhány évről és a bizonytalanságokról, amiket hozott. Szintén szabadúszó művész, és aznap arra jutottunk, hogy ez a fajta életforma azt tanítja, hogy bízni kell. Más esélyed nincs. Vannak olyan pillanatok, amik, dacára minden tudásnak, tapasztalatnak, ismeretségnek, annyira váratlanok, hogy csak ülsz, nézed az eseményeket és bízol abban, hogy valahogy lesz. És esküszöm, néha minden racionalitás ellenére, tényleg mindig van valahogy.

Egyensúly a mozgásban

A mozgásban az a jó, hogy minden amit kicsiben, biztonságosan gyakorolsz a testeddel, beépül az idegrendszerbe és sokkal könnyebben alkalmazza majd a mindennapi életben. Ha gyakorlás közben kitartó vagy, érzed, hogy erősödsz, egyre magabiztosabbá válsz, bátran kipróbálsz új dolgokat, egyensúlyozol, akkor ugyanezeket a tevékenységeket egy nem mozgásos szituációban is kamatoztatja majd az agyad. Mert egész életünkben az kell, hogy kitartóak legyünk, erősödjünk, egyre magabiztosabbá váljunk, bátran kipróbáljunk új dolgokat és megfelelően egyensúlyozzunk.

Mozgásra fordított idő

Egy másik cikkben már írtam arról, hogy egy-egy testhelyzet mennyire intenzív és azonnali hatással van a hormonháztartásunkra. Egészen közvetlen hatással van a hangulatunkra, az állóképességünkre és az idegrendszerünkre. Jelenünk ideális anya figurájának három kulcs tulajdonságát írtam le: boldog, szívós és kiegyensúlyozott. Itt ugrik a képbe Szent Benedek, és emlékeztet, hogy az életünkben lévő egyensúly az egyensúlyozandó dolgok közötti összefüggésektől függ. A mozgás nagyon jól fogja szolgálni az életünk egyéb területén is a helytállásunkat, így a rá fordított idő más területeket is szolgál.

A feszítés és lazítás egyensúlya

Ahogy minden egyébre, az egyensúlyra is taníthatjuk magunkat edzés közben. A legszembetűnőbb egyensúly keresési lehetőség a feszítés és lazítás egyensúlya a gyakorlásban. Mindkettőnek megvannak a maga kihívásai és mindkettőre elengedhetetlen és egyenlő mértékű szükség van ahhoz, hogy a testünk megfelelő mértékben fejlődjön.

Feszítésnél távozik a keringés, lazításnál pedig az adott hely felé áramlik, mint amikor a szivacsot a víz alatt összenyomod vagy elengeded. Tehát a kiegyensúlyozott keringéshez mind a kettőre szükség van, mind a kettőt kell gyakorolni. Ugyanígy szükségünk van erősítésre és nyújtásra egyaránt.

És honnan lehet tudni, hogy melyikből mennyi kell? Vissza kell nyúlni a fent említett 5 perc énidő eszközéhez és figyelni magunkat, hogy mit üzen a testünk. Hol fáj? Hol gyenge? Hol fáradt? Kész válaszokat fogunk kapni a legközvetlenebb érintettől: saját magunktól.

A személyes irányok egyensúlya

Mindenkinek mást jelent az egyensúly a gyakorlatban, mert másra vagyunk hajlamosak, más okoz nehézséget.

A szülésem után drasztikusan, négy ujjnyira szét volt nyílva a hasam. Másfél évig alig mozdult meg minden torna dacára, már kezdtem kétségbeesni. Minden nap (!) edzettem, foglalkoztam vele és aránytalanul kicsi volt a változás. Aztán a jógaoktató képzésen rengeteg hasi légzést kellett gyakorolni. Hirtelen ráébredtem, hogy eddig nem tudtam milyen az, amikor a hasam laza. Annyira el voltam foglalva a mérleg másik serpenyőjével, hogy már nem láttam meg az összefüggéseket. Utána már csak heti kétszer erősítettem hasra, de éjjel-nappal csináltam a hasi légzést és hónapok alatt bezáródott a rés. Az egyensúly csodája.

És mivel az élet egy állandó tanulás, ezt évekkel később újra eljátszottam. Változott az edzésem, nagyon kemény erőközpont tréning volt benne és néhány hét múlva újra elkezdtem érezni, amit évek óta nem: jelzett a hasam. Kétségbeesve rohantam a manuálterapeutához, hogy nem értem mi van. Csináltatott velem egyetlen gyakorlatot és közölte, hogy a szétnyílás teljesen rendben van, de ehhez a feladathoz a hasammal az erőfeszítés tizede elég lett volna, ne feszítsem ennyire. Elkezdtem figyelni magamat és rájöttem, hogy folyamatosan feszes hassal mászkálok a közértben is. Elkezdtem újra jobban figyelni a hasi légzésemre és minden tünetem elmúlt.

Ez persze mindenkinek más: van aki, mint én is, a túlteljesítésre hajlamos, van aki pedig az alulteljesítésre. Mindegyik árthat, de mindegyik egy lehetőség. Ha ismered magad, akkor azt is tudod, hogy mire kell odafigyelned és hogy mi az erősséged.

Kell fájnia?

Kérdezhetnénk ezt az életről is. Kell neki? Szerintem nem. Mindennek megvannak a maga nehézségei, de nem tehet boldogtalanná, mert akkor elvész a valódi értelme, vagyis hogy boldoggá tesz bennünket. Versenysportolóknál állandó és nagyon nehéz kérdés, hogy hol van az egyensúly a befektetett energia, idő és áldozat és a belőle nyert fejlődés, öröm és siker között. Szerintem addig szabad bármit is áldozni, amíg összességében boldogok vagyunk. Ha túl sok az erőfeszítés, nem fogja tudni megfelelően ellensúlyozni az öröm és nem lesz elég a pihenés, romlani fog a teljesítmény. Ha túl kevés az erőfeszítés, akkor öröm és fejlődés sem lesz elég.

Meg kell találni azt a pontot, ahol már kihívás van, már intenzitás van, de még öröm is van, még lehet mosolyogni, még van pihenés és én idő.

Ugyanez a szabály az erősítésre és a nyújtásra is. Ha túl sokat erősítesz, mindened fájni fog, beállnak az izmaid, legközelebb még nehezebb lesz, csökken a motiváció. Ha túl keveset erősítesz, nem lesz meg az örömélmény, nem lesz fejlődés. Túl sok nyújtásnál sérülhetsz, akkor sok ideig nem tudsz nyújtani, nem tudod ellensúlyozni az erősítést, ördögi kör.

Annyi felülést kell csinálni és olyan mélyre hajolni a nyújtásban, hogy még tudj mosolyogni, ne legyél vörös, ne kelljen összeszorítani a fogadat, de már érezd a tagjaid vagy a nyújtózást, legyen meg a holtponton való átérés győzelmi mámora.

Egyensúly a nagy egészben - Luca 5 tippje

1. Mik a legfontosabb dolgok az életedben, amikre rendszeresen szeretnél időt szánni? Legyen közte az alvás, az evés és napi öt perc magadra egy kávéval, minden más csak ezek után jön.
2. Gondolkodj nagyobb egységekben. Lehet, hogy nem jut minden héten időd a kedvenc hobbidra, de kéthetente vagy havonta már beépíthető az életedbe.
3. Ne félj változtatni! A változás jó! Ha olyan igényed van, ami elvileg nem lehetne, akkor új szabályok kellenek arra, hogy mi az, ami igény lehet. Ha lehetetlennek tűnik megvalósítani valamit, akkor kérj segítséget, agyalj közösen másokkal, szörfölj a neten, keresd meg azokat, akik hasonlóval küzdöttek! Sok jó megoldás van!
4. Gondolj Szent Benedekre és az összefüggésekre! Többet szeretnél mozogni, de nincsen annyi időd? Legyen egy mozgásod a gyerekekkel együtt! A családi időtöltés egy része legyen sport vagy kirándulás. A pároddal az egyik randitok futással kezdődjön. Gondolj arra, hogyan támogatja az egyik tevékenység a másikat és aszerint egyensúlyozd az egyikre vagy másikra szánható időt. Mindig van megoldás!
5. A mozgásra szánt időd egyensúlyát pedig egy egész Gyerünk, anyukám! edzői és közössége is támogatni fogja, használd egészséggel!