Egy igazi csapat vagyunk! - Egyed-Husti Boglárka története

Egyed-Husti Boglárka egy nagyon nehéz életszakaszban, önmagával és a körülményekkel küzdve talált rá a Gyerünk, anyukámra és a tornák mellett a közösségre is. Nagyon hálásak vagyunk, hogy kendőzetlenül és bátran megírta nekünk a történetét!

“Az én GYA sztorim egy diagnózissal kezdődött. Azzal, ami egy egész életre kihat.
Kiderült ugyanis, hogy kisebbik kisfiam autista. Olyan szörnyű és fájdalmas volt. Hiszen nem így terveztem, ha egyáltalán lehet bárhogy tervezni. 
Minden vizsgálatra és külön vizsgálatra elmentem, normális szülésem volt, jól éreztem magam ismét a kismama szerepkörben.  
Az a diagnózis viszont egyszerűen a falhoz nyomott.
Még most is emlékszem rá. Kristálytisztán. Olyan volt, mint egy rossz film. Tudod, hogy ott vagy benne és mégsem tudod megszakítani, megállítani esetleg kitörölni. 
Fájdalmas volt. Mérges voltam, haragudtam, mindenre és mindenkire. Önmagamra. Miért pont én? Miért pont mi? A kisfiam annyira szép volt. Ez biztos félreértés, tévedtek. Tagadtam. Aztán depressziós lettem. 
Aztán elindultam más irányokban is, ahol szintén kimondták, hogy nem, nem tévedés a kisfiam autista. 
Aztán jött a bánat evés, nagyon sok plusz kiló felment. 
Aztán jött az elhatározás, ez így nem mehet tovább.
Akkor találkoztam a Súlyrakezdő programmal. Pont karácsony körül volt. Emlékszem mondtam is magamban, hogy én ezt kipróbálom, lesz-ami lesz. Féltem, persze, de vártam a változást. Bizakodó voltam.
És előfizettem. Elkezdtem és 2 kilót fogytam. Egyre jobban elszánt lettem, és szép lassan haladtam a szintek között. 

Aztán abbamaradt a lelkesedés, egy időre a tornát is jegeltem, megint lehúzott a depresszió. Nem tagadom. Nehéz volt. Volt egy nagyon nehéz időszakom az óvoda miatt. Akkor viszont tudtam, ez így nem mehet tovább. Egy életem van. Meg kell gyógyulni önmagamért. Ki kell a gödörből jönni. Van két gyönyörű gyerekem, akik számítanak rám. 

Pszichológus segítség kértem, egyre merészebben mertem beszélni a gyermek állapotával kapcsolatban, és iszonyú sok Gyerünk, anyukám! tornatárs támogatott, biztatott, pedig nem is ismertek engem. Tulajdonképpen ez segített. Láttam, hogy más nők mekkora inspirációt tudnak adni, így én is próbáltam segíteni.

Visszaálltam a torna szőnyegre. Mára ott tartok, ha kimarad a torna, fáj lelkileg. Amikor tornázok, boldog vagyok. Szeretek itt lenni. Annyi szeretet és támogatást kapok. Tetszik, hogy mindig változatosak az edzések, hogy mindenkinek megvan a stílusa, hogy karácsonykor képeslapot kaptam az egyik Gyerünk, anyukám! tagtól, amit azóta is nagy becsben őrzők. Szeretem, hogy itt tényleg kíváncsiak a mi véleményünkre, hogy egy igazi csapat vagyunk. És már nagyon várom, hogy végre tavasz legyen. Hogy legyen Gyerünk, anyukám! Sportnap.

Szóval köszönöm nektek, és köszönöm Nóri, hogy annak idején megálmodtad ezt a csodát.” 

Mi is köszönjük, Bogi, hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat és megmutattad, hogy annak, akinek szüksége van rá, a Gyerünk, anyukám! sokkal több tud lenni, mint egyszerű online edzőterem. Sok erőt és kitartást kívánunk neked továbbra is és persze jóleső tornákat és rengeteg támogatást!