Miért nem tudok kitartani a mozgásban?

Szeretnék írni arról a folyamatról, ami mindenkiben lejátszódik és mégis mindenki azt hiszi, hogy ezt csak ő csinálja. Szeretnék közösséget vállalni mindenkivel, aki valaha mozgott már, aztán abbahagyta, aztán újra mozgott, aztán újra abbahagyta. Szeretném, ha tudnád, hogy nem letértél az útról, hanem ez maga az út. Ez a mozgás akarat spirál. Nézd át velem, lépésről lépésre!

A végtelen
Elhatározod, hogy mozogni szeretnél. Mert az egészséges, mert fogyni szeretnél, mert hiányzik, mert erősödni akarsz, mert eleged van a fájdalomból, tök mindegy, miért. Így kezdődik. Ha volt már ilyen gondolatod, ha átsuhant ez a fejeden, akkor már elindultál. Innentől minden, ami történik veled, az a folyamat része. Sokféle fázisa van, sok lépcsője, hullámvölgye, holtpontja és varázslatos sikerélménye.

Az akarat
Miután megszületett a kezdeti gondolat csíra, egyszer csak jön egy pillanat, amikor úgy érzed, ez már több a gondolatnál, te ezt tényleg akarod. Ez lehet csak egy érzés, de lehet, hogy már addig fajul, hogy elkezdesz a gyakorlatban is rákészülni. Befizetsz valamire. Eszközöket vásárolsz. Terveket gyártasz.

A halogatás
Aztán valahogy nem kezdődik el. Persze mindig tudod, hogy miért, a kicsi most kezdte az ovit, a beszoktatás durva volt. A nagy beteg volt. A párodnak kemény a munkahelyén. Segíteni kell a szüleidnek. Költözik a hugod. De hiába tudod, mégis gyötör a gondolat, hogy ennyire nem sikerül erősnek lenni, pedig már mióta mondogatod, hogy te mozogni szeretnél és tényleg szeretnél. Akkor miért nem megy? Ekkora peched van, vagy ennyire gyenge az akaratod? Másoknak megy, de hogy csinálják? Jönnek a rossz gondolatok belülről: “Lusta vagyok!” “Gyenge vagyok!”

A lelkesedés
Valami elkezd változni. Valaki megihlet vagy társra találsz, aki mozog veled, megtalálod álmaid oktatóját vagy mozgásformáját, életmód tanácsadóját vagy egyszerűen átlendít valami és belevágsz. Visz a lelkesedés, rajta vagy a flow-n, nem is teljesen érted, mi volt eddig a baj, hiszen ez neked megy, szorgalmas vagy, csinálod az órákat, élvezed az izomlázat, büszkélkedsz másoknak, csodálatos érzés.

A lelkiismeretfurdalás
Aztán történik valami. Jön egy betegség, egy sérülés, egy túlfáradás, egy megcsömörlés, egy utazás, egy iskolaszünet három gyerekkel otthon, egy új munka és elfogy az idő, az erő, a lendület. Kimaradnak alkalmak, amitől egyre rosszabbul érzed magad, amitől egyre kevésbé van kedved újra nekifogni. Eltelik egy hét, aztán kettő, aztán három. Teljesen kilátástalannak tűnik az egész. Nem is érted, hogy tudtad összeegyeztetni ezt régebben a mindennapjaiddal, hát most se erővel, se idővel nem lenne bírható.
Furdal a lelkiismeret. Ha véletlen mégis nekifogsz, annyira nehéznek érzel mindent, mintha soha nem is csináltad volna. Rettenet az egész.

Az újrakezdés
Sok idő eltelt és már semmi motivációd nincs, csak az a mini akarat csíra, amit a folyamat legelejétől cipelsz magaddal, még ha néha nem is tudsz róla. Valahogy új lendületet kapsz és lelkesen meglovagolod ezt a lendület hullámot. Egész rendszeresen sikerül beiktatni, bár tény, hogy úgy érzed újra a nullán vagy. Főleg rávenni magad és az edzések eleje, na az a nagyon nehéz. Néha olyan nehéz, hogy konkrétan fáj. De egyre jobb az idővel, végülis mintha gyorsabban is fejlődnél, mint legutóbb. 
Elkap a gépszíj, belelendülsz, elkezded érezni a hatásokat. A változás nagyon izgalmas. Megint a hegy tetején vagy és úrrá lesz rajtad a lelkesedés meg az a bizonyosság, hogy ez már örökre menni fog.

Az újabb mélypont
Mert mindig történik valami. Megy az élet, történnek a változások és megint nem megy. Nem lehet beiktatni, nincs elég idő, nem tudod eléggé akarni, más a prioritás, nincs mit tenni. Vagy hát lehet, hogy lehetne, de most mégse lehet, tehát tulajdonképpen nincs mit tenni.
Megint furdal a lelkiismeret. Ráadásul egyre jobban hiányzik, mert emlékszel milyen jó volt, amikor csináltad. Mennyivel több volt az erőd, a vitalitásod. Hogy volt akkor arra idő? Vagy akkor se volt csak valahogy másmilyen volt az akarás?

Kezdesz emlékezni
Valahogy sikerül megint nekifogni. Egészen gusztustalan a folyamat, mert közben azt érzed, hogy mindent megint elölről kell kezdeni és egyszerre szeretnéd és utálod, hogy már tartottál itt, ezen már túl voltál, ezt már egyszer megküzdötted és megint itt kell lenni. Küzdesz, vért izzadsz, tolod, pedig néha úgy érzed, hogy képtelen vagy folytatni. Aztán olyan, mintha túljutnál egy mélyponton és elkezd rémleni, hogy a múltkor is ez volt. A múltkor is az eleje volt nehéz, a folyamatnak és az edzéseknek is mindig az eleje.
Jön a lendületes rész, amikor minden olyan izgalmas és gyors és folyamatos, ez már ismerős, ez a jutalom az eleje nehézségeiért. Száguldva fejlődsz, alig várod, hogy szupersztár módon tudd csinálni, mint a jobbak! (Kik azok?)

Megtorpan a fejlődés
Egy ideje nem annyira érzed, hogy őrületes tempóban fejlődnél, pedig ugyanannyira tolod. Eléggé lelomboz a dolog, hát lehet, hogy eljutottál a végére, te ennyire vagy képes. Lehet, hogy itt jön a tehetség, ide már az kell, neked meg biztos nincs annyi. Kimaradoznak alkalmak, kicsit nihil jellegűek az edzések, totálisan demotivál, hogy nincsenek azok a nagy sikerélmények. Végülis egy kicsi pihenő nem árt.

Állásában érik
Eltelt három hét, borzalmas lesz újra nekifogni. Érzed a bőrödön a csalódást, szégyent, kudarcot. Önmarcangolás hegyek. Nekifogsz, puszta akarásból. Az eleje már megint gusztustalan, minden fájdalmasan súlyos. Megtolod dühből, akarásból és emlékezésből, mert már ismered ezt, már többször átélted, emlékszik a tested. Visz tovább az a tudás, hogy ez a rossz érzés csak ideiglenes és ez után jön az a nagyon jó. 
És most erősebb is vagy, valami történt, mintha átestél volna egy holtponton. (Megint?) A tested emlékszik milyen az, amikor túl vagy a szar elején. Olyan dolgok is sikerülnek, sőt könnyen mennek, amiknek a múltkor távolról integettél azzal a biztos tudattal, hogy soha nem fog sikerülni. Mégse a tehetségen meg az adottságon múlott. Fantasztikus a lendület, a lehetetlenen jutottál túl, soha nem gondoltad volna, hogy képes vagy ilyesmire. SOHA!

A végtelen
Lesérülsz. Sose lesz jobb. Állandó akadályok. Önmarcangolás. Lehetetlen újra kezdeni, ördögi kör. Megindulsz egy barátnővel, a közös nyűg átvisz - már megint - az elején. 
Erősödsz. Elkap a lendület. Megérzed milyen az, amikor még könnyebb. Amikor nem gusztustalanul súlyos. Érzed belül, hogy képes vagy, rájössz, hogy ez mekkora szabadság.

Beüt a krach. Kimarad két hét, aztán lassan egy hónappá változik. Már nem agyalsz annyit, szar az eleje, tudjuk, utána meg jobb, aztán jön az erő. Mindened emlékszik, katonaként átmenetelsz az elején, lebeg a cél, érzed a zsigereidben, vágyod! Ez egy felfelé tartó spirál. Nem egyenes. Soha nem egyenes. Mindenki ezen menetel. Nincs más út. Nincs olyan, hogy ez nincs. Olyan van, hogy ismered és nem engeded át magad az önmarcangolásnak, nem hagyod, hogy elhatalmasodjon rajtad a folyamat, mert már pontosan tudod milyen érzés, tudod mi jön utána, tudod mi a feladat és tudod, hogy nem mindig kell érezni, néha csak úgy csinálni kell. 

Senki sem szorgalmasabb. Senkinek sem könnyebb. Mindenki ugyanezen az úton van valahol, ugyanebben a csapdának álcázott kalandban, ami nem a tévelygés, nem a tehetségtelenség, nem a lustaság, ez az út maga. 
Jól csinálod. Jó helyen vagy. Akár el is engedheted az önmarcangolást, a lelkiismeret furdalást, az önbántást. Nem az visz tovább. Az akarat visz tovább. A legelső akarat csíra, amiért megvetted azt a futócipőt a legelején. Az ott van benned, akkor is, amikor nem érzed, annak ellenére, hogy bántod magad, hogy önmarcangolsz. Az ott lapul és vinni fog, mert az te vagy, nem egy külső tényező, nem egy adottság, amivel születni kell, az egyszerűen csak te vagy. Már kiderült, hogy képes vagy rá, már rég bebizonyítottad, amikor legelőször átsuhant az agyadon, hogy mozogni kéne. Jól csinálod. Jó helyen vagy. 

Mindegy mit csinálsz, csak ne állj meg!