Gyerünk, anyukámból Folytassuk, anyukám - Moravcsik Éva története

Moravcsik Éva élete néhány éve fenekestül felfordult, amikor egy hét leforgása alatt mindkét felnőtt gyermeke kirepült a szülői fészekből. Akkor a sportolás lett az egyik kapaszkodója és végtelenül érzékletes módon írta meg nekünk, milyen érzés átlépni egy új életszakaszba és elengedni a gyerekek kezét. Nagyon szerettük volna megkérdezni, mi történt vele azóta, és szerencsére szívesen megírta a folytatást. Újabb tanulságos és őszinte történet következik, érdemes elolvasni!

"3 éve írtam meg a történetemet egy számomra nagyon nehéz élethelyzetből való kifelé kanyarodás során, amivel akkor bekerültem a kiválasztottak közé és jó sokáig ingyen tornázhattam. Nemrégiben megkeresett Dóri, hogy megírnám-e, hogy alakult azóta az életem…

Hm, nagy levegőt kellett vennem. Újra elolvastam a korábbi bejegyzésemet és bevallom ici-picit elszégyelltem magam. Szembe kellett néznem azzal, hogy akkor milyen jól ment a tudatos és új életforma, mára meg, na, hát mit szépítsek, picit szétestem. Vissza kellene rendeződnöm abba a nagyon elszánt folyamba, amiben akkor olyan szépen belesimulva éreztem magam. Szóval köszi Dóri, hogy megkerestél és kaptam egy taslit, hogy szedjem össze magam. :)  

Hol is kezdjem?

A gyerekeim természetesen (és persze szerencsére) nem repültek vissza, baj is lenne… A fiamék boldogan lépegetnek előre, hamarosan a szomszédságunkban fognak lakni, ami anyai szívemnek nagyon nagy öröm… nem csak azért mert majd a (remélem előbb-utóbb érkező) unokákkal kapcsolatos logisztika egyszerűbb lesz, hanem mert csodás érzés, hogy örömmel jönnek a közelünkbe, nem pedig menekülnek. Azóta egyébként rövid időszakot még együtt is éltünk egy költözés okán és minden félelmemet felülmúlva csodásan alakult… a kapocs csak még szorosabb lett.

A lányom bár visszajött a barcelonai tanulásból/munkából, már külön lakik… csak hétvégente vendégeskedik itthon. Bár azt kell mondanom, hogy a fizikai távollét sem gyengítette, hanem épp erősítette a kapcsolatunkat. Sokszor meglátogattam, hatalmas anya-lánya csavargásokat tettünk, amit azóta be is vezettünk évi egy alkalommal. Épp most jöttünk haza egy közös hétvégi kalandról, feltöltődve. (És egy közös egyhetes El Caminot is tervezünk.)

Szóval csak biztatni tudok mindenkit, aki hasonló cipőben jár, hogy a gyerekek kirepülése – bár azt hittem én is, hogy az élet értelmét veszítette - abszolút nem a vég!!!!! Egy új, izgalmas és nagyon szívet melengető korszak kezdete inkább. Hatalmas öröm látni, ahogy saját lábukon megállnak, sőt boldogulnak és pici visszaigazolás is, hogy huh, azért van, amit jól csináltunk a nagy tökéletességre való törekvésben.

Jó dolog visszaolvasgatni a régebbi írásomat – Dóri még egy hála Neked – amolyan számvetésre késztet. Szembesít azzal, hogy sajnos, vagy szerencsére, távolról sem vagyok tökéletes.

Talán a tanulás rész az, ami ugyanolyan lelkesedéssel és kitartással megmaradt. 3 éve kitartóan tanulok spanyolul és már egész jól elboldogulok anyanyelvi környezetben is (persze csak ha nincs ott velem a spanyolul perfektül beszélő lányom, aki mellett meg sem merek szólalni…) Mindemellett egy tervező program professzionális elsajátításába is belevágtam, ami még jobban megkönnyíti és magasabb szintre emeli a munkámat.

Az edzések viszont sajnos sokszor kimaradtak az utóbbi időben…. de legalább jó erős lelkiismeret furdalásom van miatta.

A reggeli ébredési rituálém (telefon helyett távolba révedés a nyitott ablakon, a horizontot szemlélve és jó nagy levegőket véve) nem csak, hogy megmaradt, de kiegészült illóolajok szagolgatásával. Elvégeztem szimplán kíváncsiságból egy aromaterápiás képzést és bevallom úgy szippantott be engem szőröstül-bőröstül, mint ahogy én az illatokat. Imádom ahogy az illatok kommunikálnak a tudatommal, testemmel, lelkemmel… Levendulával alszom, citrommal ébredek…. Próbáljátok ki! Pár csepp citrom vagy narancs illóolajat magatokra kentek, hajba masszíroztok vagy párologtattok és azonnal zsizsegni kezdenek körülöttetek az emberek! Félelmetes, de működik! Életöröm, energia árad azonnal a térben… Jóga és pilates edzésekhez is mindig használok valamilyen finom illóolajat. Mondjuk fontos, hogy jó minőségű legyen, sajnos a szintetikus vacak olajok inkább ártanak, mint használnak.

Szóval igen, a sportból a jóga és pilates maradt az életem része, de sajnos nem annyira aktívan még mindig, mint ahogy szeretném, de a hangsúly a szándékon van. Kellene hozzá kardió is, de ugrálnom, zökkennem továbbra sem tanácsos, így marad a kutyasétáltatás fel a hegyre. Ebben picit ellustultam sajnos, csakis napsütéses időben bírom rávenni magam. (Ez alól kivétel volt a pár nagyon szép havas téli este, na akkor is nagyon lelkesen húztam fel a hótaposót.) De most végre itt vannak a napsütéses hónapok, így semmi sem állhat az utamba!

Örömmel jelentem (bár elszólni nem szeretném magam), hogy nőgyógyászati és bélproblémák pipa, de legalábbis karbantartva! Ebben nagyon nagy segítség volt a Gátizom regenerálás tanfolyamotok is, amit szerintem minden nőnek kötelező lenne elsajátítania. (Meg utána rendszeresen gyakorolni, ami szerintem sokkal keményebb dió, mert unalmas és utálatos…. én sem mindig tudom rávenni magam.)

Azt azért nem mondom, hogy a menopauza körüli herca-hurca néha nem visel meg, de esküszöm tényleg minden fejben dől el. Már észre sem veszem a hőhullámokat, valahogy áttekertem fejben. A feledékenység azért tud kellemetlen pillanatokat okozni, főleg munka közben, de még ura vagyok. Az alvás szuperül megy, de szerintem ennek a mozgás és a friss levegő a kulcsa… na meg az étkezés….

Továbbra is időszakos böjtölök, de ezt már nem is nevezem böjtnek, mert az életem teljesen természetes ritmusa. Nem hogy nem okoz nehézséget, de ha néha mégis megtöröm utazás/vendégség bármi miatt akkor sokkal rosszabbul vagyok. Szerintem én megtaláltam azt az étkezési ritmust, ami a szervezetemnek ideális… Bátorítok mindenkit, hogy próbálkozzatok. Én is kipróbáltam már annyi mindent… sorra nem vált be semmi, de egyszer csak szembejön mindenkinek az, ami valóban az övé, csak ne adjátok fel!

Persze a kilók sem lefele mennek maguktól… de már ezt is kezdem fejben elengedni. Nagyon nehéz a mai világban szerintem nőnek lenni, komolyan. Sokszor erőn felüli küzdelem a belső értékekre és megélésekre fókuszálni, amikor csak azt a nyomást halljuk/látjuk, hogy 60 évesen is 30-nak kell kinézni, szálkás izomzattal, ránctalan arccal. Néha én is kibillenek az egyensúlyból egy-egy reggeli tükörbe pillantáskor, de szerencsére sokat dolgozom azon, hogy ne így legyen. Ne értsetek félre, nem botox-szal, fanatikus edzéssel és önkínzással, hanem önmagam elfogadásával (na meg persze Gyerünk, anyukám! edzésekkel). Most épp az Arcjóga tanfolyamotokat tervezem kipróbálni, nagy kíváncsisággal és belé vetett hittel.

Szerintem a nőiesség egy kisugárzás, kortól, ránctól és súlytól függetlenül…

Az aromaterápiás kurzuson csak nők voltunk és a 3 napos képzés alatt olyan félelmetesen erősen megélhettük a női energiát és annak minden erejét - igen a woman powert - hogy ez azóta is csak tölt.

S bár a múltkori írásomkor úgy éltem meg - idézem - hogy „tényleg minden, az egész világ a NŐ ellen fordul.” Mostanra oda jutottam, hogy épp fordítva, hatalmas erő és hatalom van bennünk és ez szuper érzés. Éljünk vele! Szebbé és jobbá tudjuk tenni a világot!

Szóval gyerünk, anyukák, akár kisbabával kínlódtok a nemalvás, stressz és folyamatos aggodalom mókuskerekében, akár már nagyobbacskákkal a sok különóra és mai elvárások terhei alatt, vagy netán már felnőtt gyerekekkel, mint én az életközépi válságok közepette… nem adjuk fel! Soha! Anyának és nőnek lenni a legcsodálatosabb ajándék a Földön, a Gyerünk anyukám! pedig ennek támogatására a legszuperebb kezdeményezés!! Köszönöm nektek is, hogy most itt tarthatok, ahol vagyok!"

Éva, az a helyzet, hogy a fényképek láttán még mindig bizonytalanok vagyunk abban, hogy hány éves is vagy valójában, egy azonban biztos: a mosoly és az életigenlés minden képről sugárzik. Köszönjük a folytatást!