Fejedelmi Ezresek - Kolumbán Ilona
Egy nem akármilyen taggal gazdagodott a Fejedelmi Ezresek csapata, fogadjátok szeretettel Ica történetét, akiről korábban már az 50 év feletti tornászainkról szóló cikksorozatunkban is olvashattatok!
"Álmomban sem gondoltam volna 2018 januárjában, hogy eddig kitartok, eljutok az 1000 pontig, és közel 63 évesen a fanatikusok között, az örökranglista 11. helyén leszek.
Elkezdeni volt nehéz, de amikor belevágtam az otthoni tornázásba, már nem volt kérdés, hogy erre volt/van szükségem. Az első évben csodás eredményeket értem el a mindennapos mozgással, szigorúan betartott étrenddel – közel 13 kg és sok-sok cm olvadt le rólam. A következő év már nem volt ilyen szigorú. A mozgás továbbra is mindennapos volt, de az étkezésbe már visszakúszott az édesség, fagyi - ordított a szervezetem értük -, velük együtt néhány kiló is. Aztán jött egy kis hullámvölgy, nem volt elég motiváció, de azzal szembesültem, hogy nem vagyok egyedül, a GYA családjában, mással is előfordult már, hogy kicsit alábbhagyott a lelkesedése. Az idei évben viszont nagyon sokat segített a mindennapi torna abban, hogy kevésbé érezzem a bezártságot, és így év vége felé az egyedüllétet olyan nyomasztónak. A fogyózást már elengedtem, de szerencsére a teherbírásom, állóképességem még mindig elég jónak mondható.
A programok közül próbáltam kiválasztani azokat, amiket az edzettégi szintemnek megfelelőnek tartottam, az elején a fokozatosság elvét követve, aztán a kedvenceket többször ismételve. Kezdtem A Nagy SÚLYrakezdővel, utána a Formaszerviz, majd a Pilates Guru következett, amit négyszer ismételtem, de részt vettem a Tónus Tréning és a Deluxe programban is. A Videótárból pedig szívesen csemegézek, ha épp nem vagyok programban. Idén a VIP program közben döbbentem rá, hogy már nem vagyok olyan laza, hajlékony, mint 20 évesen, kicsit vissza kell vennem az erősségi szintből. Továbbra is szeretnék tornázni veletek – annál is inkább, mert az unokák nőnek, erősödnek, lépést kell velük tartani!
Köszönöm, hogy vagytok!"
Mi pedig köszönjük a folyamatos inspirációt!
Íme, az élő példa arra, hogy nem lehet későn kezdeni, a testmozgás nem csak a fiatalok kiváltsága, bár Icát a kép alapján határozottan nem az idősek táborába sorolnánk! ;)
Ha Ica történetéből bátorságot merítettél az otthoni tornához, vagy szeretnéd a család idősebb hölgytagjait is bevonni ebbe a színes közösségébe, böngészd át a Gyerünk, anyukám! Programválasztóját, ha pedig úgy érzed, hogy segítségre van szükséged a megfelelő program kiválasztásában, írj nekünk bátran a szerintem@gyerunkanyukam.hu e-mail címre!