Local Hero Award bagde

Az én Gyerünk, anyukám! sztorim - A Gyerünk, anyukám! megváltoztatta az életemet

A Gyerünk, anyukám! megváltoztatta az életemet egy nagyon fontos kategória, hiszen az ide érkező pályázatok nem csak a szemet gyönyörködtetik, hanem a szívet is megmelengetik!

ELSŐ HELYEZETT: PUSZTAI-DRASKOVITS VIRÁG

"Pusztai-Draskovits Virág vagyok, 28 éves, két csodás kisfiú anyukája. Az ország nyugati szélén, egy közepes városkában élek. Szeretem a családom, a lakásunkat, a finom ételeket és úgy általában az életet.

Az én történetem 2019-ben kezdődött, bár ami azt illeti sosem voltam elégedett magammal. Gyurma testű vagyok, voltam már közel 90 és alig 50 kg is. Szóval 2019 tavaszán megszületett a második kisfiam, és én végtelenül boldog voltam, hogy egy nehéz terhesség után, egészségesen megszületett a kisfiam és élve megúsztuk mindketten.

A kezdeti öröm mellett elkezdett dolgozni bennem egy érzés, hogy ez így nem kerek. Vagyis de… én roppant kerek vagyok. Nem is firtatom a dolgot, ott álltam a gyerekemmel, a szobatársaim pikk-pakk lábadoztak a császár után én meg nem értettem, hogy most mi más, miért olyan iszonyatosan nehéz és fájdalmas az egész… holott az első császár után minden ment, mint a karikacsapás. Ott álltam 89 kg-mal a 164 centimhez. De nem aggódtam, majd mire megyünk, haza el is tűnik pár kiló. Aha, nem. Kétségbeesetten méregettem magam, nem tetszett, amit láttam és a helyzet nem akart javulni, kínkeservesen leszenvedtem magamról kb. 10 kilót és hála a jó szerencsének, amikor már teljesen belebolondultam volna elindult az akkori Szülés Utáni Regeneráló Program. (2019. május) Nagyon imádtam, iszonyat sokat formálódtam, de aztán a nyár kezdetével abba is maradt a lelkesedésem…

ELSŐ HELYEZETT: PUSZTAI-DRASKOVITS VIRÁG - előtte

Gyorsan november lett, amikor az orvosom kellő „pofont” adott nekem és hamar gyorsan megnyertem magamnak az IR diagnózist, meg mellé a metformint is. Elkezdtem figyelni az étkezésre és futottam is. Közben volt GYA Videótár előfizetésem, de nem voltam elég motivált hozzá, feledésbe nem merült, de csak pár alkalommal tornáztam.

Eljött a szilveszter, már majdnem elégedett voltam magammal. 69 kilóval kezdtem meg az Újévet, de pechemre (most már inkább szerencsémre) kevésnek bizonyultak az egyéni törekvéseim. Megfogadtam, hogy idén ráncba kell szednem magam. 69 kg voltam. Az már nem vészesen sok, már csak 5 kg és célt érek. De tudtam, hogy egyedül nem fog menni. Úgy gondoltam most vagy soha, így nem maradhatok és mindenféle különösebb átgondolás nélkül befizettem a Formatorna Deluxe Programra. Szerettem Nóri óráit, kellően hatásosak és Nóri személye is elbűvölő, gondoltam ártani nem fog, ez az utolsó esélyem, hogy valaha visszakapom a régi önmagam.

ELSŐ HELYEZETT: PUSZTAI-DRASKOVITS VIRÁG - közben

Nagyon jól alakult a programom, ám az IR mellett betársult egy asztma is a dologba úgy február végén. Amiből lett március is... szenvedtem, mint a kutya, levegőt nem kaptam hetekig, gyenge voltam, eltunyultam. De a csapattársak tartották bennem a lelket, a következő program is egy Deluxe volt és sikerült visszarázódni. Imádtam. Annyira imádtam, ahogy alakulok, hogy egy harmadik körre is beneveztem, majd ezt követte egy Szuperhas program, ami minden várakozásomat felülmúlta és annyira iszonyatosan jó formába kerültem, mint még sose voltam. Célt értem, sőt túl is teljesítettem, a kezdeti terv -5 kg volt idénre. A Szuperhas programot követte a VIP és az Expressz 20. Most pedig itt vagyunk 2020 novemberében pont egy évvel a riasztó IR diagnózis után… Jelenleg 51 kg vagyok. Ez idénre vetítve -18 kg. Ha a teljes fogyásomat nézzük, amihez bármilyen formában köze van a Gyerünk, anyukámnak az összesen 27 kg.

Durva számok ezek. Egyrészt tényleg felfoghatatlan, hogy ez mennyi súly a valóságban és hihetetlen, hogy 4 ruhamérettel kisebb vagyok. De talán nem is a fizikai valóm az, ami a legnagyobbat változott. Hanem a személyiségem is átalakult. A Gyerünk, anyukám! a legjobbkor jött. Nehéz terhesség, betegségek sora, egy kicsi és egy mini kisfiú… szörnyű szülésélmények, a két gyerek között egy életmentő műtét… Testileg-lelkileg megtépázva vágtam bele az egészbe és itt egy olyan támogató közegre találtam, ahol mindig akadt egy jó szó felém, ahol elismerik a másik sikerét, ahol Te vagy én vagyunk az első, ahol ér kihagyni egy tornát, vagy ér este beborozni és még a csoki sem bűn. Erre volt szükségem. Ölelő karokra, kedves szavakra.

Nem csak a szülés utáni depresszióból rángatott ki a közösség és a mozgás öröme, de mellette ezernyi harcot megvívtam a csapattal és mindig szívesen fogadták a gondolataimat. Az elmúlt egy évben átsegített a torna és a közösség egy szakképzés elvégzésén, egy beteges időszakon, egy komplett lakásfelújításon és most a munkába visszaállásom alatt is itt van nekem ez a csoda. Mindig volt motiváció, hogy tartsam a diétát, húztuk egymást, hogy szőnyeget ragadjunk.

Megtanultam, hogy nem kell tökéletesnek lenni. Nem kell az égvilágon senkinek megfelelni, csak magamnak. Arra is ráébresztett, hogy vannak nehéz időszakok, de nem szabad feladni és tovább kell csinálni. Megismertem csodálatos embereket és háziasszonyként segíthettem /segíthetek a programosoknak. Ez is egy csoda. Annyira jó érzés, hogy egy picit visszaadhatok abból, amit kaptam.

"A Gyerünk, anyukám! nemcsak kívülről változtatott meg. Felnőtt nővé, anyává értem és most már büszkén tekintek magamra és örülök, hogy én magam mosolygok vissza a tükörben.

ELSŐ HELYEZETT: PUSZTAI-DRASKOVITS VIRÁG - utána

Emelett rendkívül hálás vagyok, hogy az egykoron duci tinilány, aki mindig elkerülte a testnevelés órát, ma már felnőtt nő lett, akinek a mozgás hozzátartozik a mindennapjaihoz. Ha van is olyan időszak, márpedig van… hogy kimarad egy ideig a torna, akkor is mindig ott motoszkál a fejemben, hogy hiányzik, és olyan boldogsággal tölt el, ha végre újra elindíthatok egy videót a weboldalon. És ez bizony hatással van az életemre, sokkal boldogabb és egészségesebb vagyok, a gyógyszereimet lassan elhagyom, vígan futok fel két gyerekkel és bevásárlással a negyedik emeletre. Nem vagyok olyan fáradékony és sokkal több az életkedvem is. Hálás vagyok nektek, hogy létrehoztátok ezt a csodát!"

*****

MÁSODIK HELYEZETT: MÁTÉ ÁGNES

"Csak a túlélés

Ezt köszönhetem 2020-ban a Gyerünk, anyukám! programjainak. Meg a közösségnek. Meg néhány embernek, aki valahogy mindig ott volt. Például Harcsik Dóri. De erről később. Tehát: a túlélés. No, persze, nem kizárólag a Gyerünk, anyukámnak köszönhetem. De nekik nagyon is.

Első rész

Kezdjük az elején. Elég kedvezőtlen osztásban vagyok az élet nagy kártyaparijában, de a játék örömét – végül is – a rossz osztásból nyerés adja. Hosszú és nehezen megvalósuló álomként ajándékozott meg a sors csodálatos kisfiammal csaknem 10 évvel ezelőtt. Mire a gyerek megszületett, a párom elinalt, hátrahagyva egy kis adósságot, végtelen csalódást és a kétségbeesést, hogyan fogom én ezt az egészet segítség nélkül átvészelni. Azóta megtanultam, hogy egyedül is megoldható minden, ugyan egyelőre még nem jöttem rá, hogy zsonglőr-, vagy bűvész-szakon végeztem az ovit.

Egy vidéki kórház sürgősségi osztályán dolgozom orvosként. Pokoli nehéz, de ha valamiért az ember ezer évvel ezelőtt ezt a pályát választotta, akkor azt pont ebben, pont itt tudja megtalálni. Sok megnyert küzdelem, egy-egy visszaadott életesély. Amikor feladni készülnék, rendre jön egy történet, amiért érdemes volt reggel felkelni.

Az életmentés csodája közben azonban könyörtelenül utolér a mindennapi elhasználódás. Az állandó kialvatlanság, a sose érek oda időben – rohanás, a két elintézendő feladat között bekapott gyorskaják. A „majd holnaptól” fogadkozások. Majd holnaptól olvasok, lesz végre én-időm, majd holnaptól lefekszem időben, majd holnaptól normálisan kajálok, edzek, nyelvet tanulok, rendet csinálok, kiszanálom a gardróbot, adok magamra.

A tükörben reggel a ráncokat látod, a táskákat a szemed alatt, lentebb a lassacskán felrámolt kilókat. Megijedsz, de nincs mit tenni, mert a le vagy győzve. A napi rutin átvette az uralmat az életed felett. Reggel a munkába, suliba rohanás. Hol a macska? Hol a sapkád? Hol az úszócucc? Elkésünk, siess már, ne dumálj! Délután az edzés (hol az úszócucc?), a bevásárlás (a lista persze megint otthon…), a házifeladat (ne hisztizz!). Este a mosógép, a mosogatás, a rendrakás, az iskolatáska bepakolása. Majd végre a kanapéra hanyatlás. Az érzés, hogy most el kéne kortyolni lassan egy italt, behunyt szemmel, semmire sem gondolva, ha kérhetném, hogy valaki kitöltené. Társaság persze adódik: szemrehányó aranyszemű tekintet a szőnyegről. Bakker, a macska még nem kapott vacsorát!- felugrás. Éjjel a forgolódás, plafonnézés. Az állandó „elfelejtettem valamit”- érzés rémülete.  Égő szemekkel ébredés hajnalban, és a tükör rákezdi újra.

Második rész

És akkor rátaláltam a Gyerünk, anyukámra. Esküszöm, nem tudom, hogyan. Talán a Facebook dobta fel. Amikor már nagyon elegem volt magamból és nagyon tennem kellett valamit. 2019 márciusa volt. Egy-két mintavideó után óvatos döntés a Súlyrakezdő mellett. Az induló felmérések felérnek egy hasbarúgással: súlyos 90 kiló felett, és mélyen bármiféle 15 évvel ezelőtti teljesítményem alatt. Állagom kb. a nyers pizzatésztáé.

Azt írják, tervezzek. Jóóóó vicc, kérem! A sürgősségi osztály arra szocializál, hogy nincs az a megtervezett perc, amit ne tudna romba dönteni egy váratlan esemény. Programkezdés hétfőn. Az edzést csak éjszakára tudom besuvasztani, a kanapéra leomlás idejére. Az első órák alatt mindenem remeg, mint a kocsonya. Flóra pilatese után olyan izmok sikoltoznak, amelyekről úgy hittem, kizárólag az anatómia atlaszokban léteznek. Lassan, nagyon lassan válok magabiztosabbá. Akár  a hajófenékről kiszabadult gályarab, hunyorgok magamra reggelente a tükörben. Leolvad kb. 5 kiló.

Aztán program vége, és a mindennapok visszasodornak az őrületbe. Az 5 kilós eredmény tovatűnik.

MÁSODIK HELYEZETT: MÁTÉ ÁGNES - előtte  

Harmadik rész

És akkor jött a COVID. Az ismeretlen, de biztosan kemény ellenfél. Felkészülés, tervezés, szervezés. Oktatás. Az újabb és újabb anyagok olvasása, az ezer arcú ördög megismerése. A csapatom erősítése, tartani kell bennük a lelket, miközben szűkölve futnék inkább a kisfiamat ölelni. Állandó készenlét, rengeteg munka. Az aggódás a szemekben. Újabb, még több rohanás. Fuldoklás a szkafenderben. És mint sok egészségügyis számára, 3 hónap szeparálódás a családtól, rövid randik a szabadban, maszkban, távoltartással.

Újabb, immár komolyabb tét miatt plafonnézés és forgolódás éjszaka. Ha pedig végre alszom, a vírussal álmodok, lélegeztető gépekkel. Minden második éjen hallom, ahogy hív a gyerek a szobájából. Félálomban átbotorkálok, és ráébredek, hogy nincs is itthon. A kanapéra roskadva bőgök – és ott is ér a hajnal.

Ha nem dolgozom, akkor próbálom szinten tartani a háztartást, ellátni a karantén-családot. Semmi mozgás, ellenben jó sok, amúgy rettenetesen egészségtelen kajálás. Két pizzéria és egy cukrászda próbálja bennünk a lelket tartani folyamatosan. Tiszta jószándékból és nagy szeretettel etetnek a halálba. Lassan, de biztosan nőnek a zsírpárnák, sose látott nagyságúra. Belül kemény burkot viaszosít szívem köré a félelem és az aggodalom. Ha végre szabad vagyok, csak nézek magam elé. Így várhatja a halált a várbörtön mélyén az ottfelejtett elítélt.

Negyedik rész

És akkor az egyik reggel a tükör azt vágja a képembe, hogy ebből elég.  Mondom neki, hogy tűnjön el a francba, mert a napi feladatokon túl ahhoz sincs elég energia bennem, hogy a szemöldökömet felhúzzam.

Véletlenül botlok bele, hogy az egyik GYA csoportban Harcsik Dóri közzétesz valami „X idő alatt ki tornázik többet” típusú kihívást. Óvatosan bevállalok heti pár edzést, amivel persze a résztvevő szuperanyuk sorában valahol a vége után fényévekkel kullogok. De a verseny, és a (talán megyei?) csapat szelleme bevisz a málnásba, és visszaáll a régi „éjfél előtt még belefér” edzésrend. Kizárólag a kihívás miatt kezdek bele. Szenvedek, mint kutya a kútban. Csinálom. Eredményekről ne beszéljünk, stabil pozíció a sor végén. A szupercsajok nem is tudják, hogy a sereghajtónak mennyit jelentettek.

Rájövök, hogy nagy a tét. Az, hogy ne őrüljek meg csendben. Hogy ne pusztuljak bele. Hogy megállítsam az önsorsrontó körhintámat. A túlélés. Fogcsikorgatva vágok bele a májustól induló, aztán folytatódó programokba. Marad a Súlyrakezdő az én világom. Időnként úgy tűnik, legyőz a COVID-ellátás, nemhiába egy öntörvényű gyilkos. Nóritól új esélyt kapok – majd ha túlélem, folytathatom. Néha csak fuldokolva röhögök magamon, ahogy összehasonlítom Nóri mozdulatait, és az én paródiámat. Van olyan, amikor Flóra pilatese alatt arra eszmélek, hogy belealudtam a sarkonülésbe.Tervezni nem sikerül. Fényképet vizuális környezetvédelmi okokból nem töltök fel. Olykor leállok, mert egyébként van kiszakadt gerincsérvem, lerottyant vállam, fájós csípőízületem meg egy régebbi sportsérülés a térdemben. Hol felváltva, hol szövetségbe lépve próbálnak keresztbe tenni, egy-két hétre sikerül is nekik.

Ennek ellenére megvagyok. Sokkal, nagyon sokkal nehezebb a COVID-ősz, mint a tavasz volt. Mégis több bennem az energia. Többé-kevésbé tartom az edzéseket az éj leple alatt. Lement 10 kg, és számolatlan centi innen-onnan. A pizzatészta keményebb lett. Mintha másik világba cseppentem volna. Nem ismerek senkit, de mégis minden este itt vannak a csajok a nappalimban. Összepacsizunk, aztán megyünk dolgozni tovább. A kölyökkel, a háztartással, a munkánkkal.

Még az az aljas tükör is másképp néz reggelente. Most már túlélem. A járványt is, a pokoli sok munkát is, és a saját hülyeségeimet is.

Túléltem.

MÁSODIK HELYEZETT: MÁTÉ ÁGNES - utána

Nos, ez az én GyA sztorim.

Köszönöm!"

*****

HARMADIK HELYEZETT: HATVANI DOROTTYA

"Egy éve novemberben csatlakoztam a Gyerünk, anyukám! táborához. 2019 júliusában született a kisfiam, az első gyermekünk. Az első programom a SZURP volt természetesen. Fizikailag a lehető leglepusztultabb állapotban voltam, így történetem elég messziről indul. A terhesség 32. hetében egy köhögős betegség alatt bordatörést is szenvedtem, és akinek már volt bordatörése az tudja, hogy az nem egy gyorsan gyógyuló történet. A kisfiam emiatt programozott császárral született, melyből a felépülés korántsem volt komplikáció mentes. A sebem gyorsan gyógyult, azonban feltehetőleg mindenféle összenövések miatt hónapokig nagyon komoly fájdalmaim voltak. A szeméremízület is meglazult a terhesség alatt, így a szülés után 2-3 hónappal sem tudtam egy lépést sem kocogni, ugrani pláne nem. A lépcsőn járás, vagy a földről felállás is kínokkal járt. Mindezekkel már a SZURP előtt gyógytornász segítségét kértem, de a SZURP közepére jutottam el csak addig, hogy fekve az egyik lábamat talpra húzva a másikat nyújtva meg tudjam emelni fájdalom nélkül. És hol volt még akkor a hasizmok munkája….

A felnőtt korom nagy részében túlsúlyos voltam, hol több, hol kevesebb plusz volt rajtam. 3 térdműtétem volt (2x a jobb, 1x a bal),  és egy szakadt porc van a térdemben, amit már nem operáltattam meg. Egy nyaki és egy ágyéki gerincsérvem van, emellett inzulinrezisztenciám és Hashimoto pajzsmirigy betegségem. A terhesség alatt inzulinos voltam, és sajnos a kezelőorvos elkövette azt a hibát, hogy tovább javasolta az inzulin szúrását a szülés után is csökkentett adagban. Ehhez hozzájött még egy szülés után pajzsmirigy gyulladás, így mindezeknek köszönhetően 10 kg-ot híztam 2-3 hét alatt a meglévő 15-20 kg túlsúly mellé. Na így vágtam bele a SZURP-ba.

A 8 hét végére már szépen tudtam aktiválni a hasizmomat, javultak a fájdalmaim, kicsit erőre kaptam, lement 3-4 kg is rólam. Közben a torna és az önkezelés ellenére az összenövések megmaradtak a hegem körül, így profi hegmasszőr segítségét kértem, akit Nóri ajánlott. 2-3 alkalom hegkezelés elég volt, de az érzés közben…..hát azt hagyjuk. Viszont kezdett jól működni a hasam, ment a támadóállás, fél térdelésből felállás is fájdalom nélkül. Nagyon boldog voltam!!!

A SZURP után a Formaszerviz következett, ahol szembesültem a saját korlátaimmal ismét. Rengetegnek éreztem a kartámaszos feladatot, kismackót, egyebeket. Egyszerűen az éreztem, nem megy. A program közepén volt egy pont, ahol torna közben zokogva borultam a földre, hogy feladom. Írtam a csoportba egy elkeseredett posztot, miszerint az a gyűlölt kismackó monnyonle. Hihetetlenül sok pozitív és biztató hozzászólást kaptam. Nóri írt nekem egy e-mailt is, hogy nagyon szeretne segíteni, váltsak programot ha szeretnék. Ez a levél és a sok kedves hozzászólás akkora erőt adott nekem, hogy átlendültem a holtponton és végül befejeztem a programot. Nagyon régóta először büszke voltam magamra. Ez volt az első alkalom, ahol nagyon komoly segítséget adott a közösség támogatása.

HARMADIK HELYEZETT: HATVANI DOROTTYA - profil

Repültem tovább a Formaszerviz Pluszba, majd a Deluxe követte. A tornákban egyre kevesebbet könnyítettem, és ha nagyon térdes feladat volt, akkor másra cseréltem. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy egy feladatot KISMACKÓRA cseréltem. Én! Kismackóra! És könnyedén!

Azt még nem említettem, hogy kamaszkorom óta depresszióval küzdök, most évek óta antidepresszánst kell szednem (természetesen rendszeres terápia mellett). Ez egy nagyon alattomos betegség. Az akaraterő próbája, küzdelem a sötétséggel és az elkeseredéssel. Gyakran vagyok beteg, mert a depresszió az immunrendszernek sem tesz jót. Önmagam motiválása emiatt mindig is hatalmas kihívás volt, rengeteg dologba, sportba, diétába buktam bele. Masszívan utáltam a testemet, a kilóimat, a gyengeségemet. És akkor itt volt ez a GYA, amit ekkor már több mint fél éve csináltam rendületlenül, és a mélypontoknál sem szálltam ki, hanem nyomtam tovább. Nem tűnik ez nagy dolognak, de az én életemben ez egy kisebb csoda! Aztán jött a COVID, a bezártság, majd a gyerek mellett is kezdtem elfáradni kicsit. A szülés utáni depressziós krízis menetrendszerűen megérkezett. A gyógyszernek köszönhetően nem ment mélyre, de érezhetően szétestem. Feladtam a diétámat, elkezdtem édességet enni. Augusztusban volt egy program (Deluxe ismétlés), amit feladtam. 17%-nál kiszálltam, pedig ezt akartam először 100%-ra megcsinálni. Borzalmasan csalódott voltam. Csalódtam magamban, újra elkezdtem pszichológushoz járni. Nem tudtam, hogyan fogok visszaülni a lóra.

Aztán nektek köszönhetően ismét sikerült! Jött a VIP, és ez volt az eddigi legcsodálatosabb program. A meglepetés, hogy vajon ki lesz a következő oktató, az extra táncos videók annyira izgalmasak voltak, hogy új erőre kaptam. Ez volt a második alkalom, hogy ez a közösség segített kimászni a gödörből.

A programok nagyjából 50-60%-ra sikerültek, ebben benne volt azért sok betegség is. Ezzel együtt az elmúlt egy évben lement 10 kg. Az elmúlt hónapokban már inkább csak centik, mint kilók, mert a diétában még most sem szedtem össze magam. Egy év alatt összesen 8 cm-el lett kisebb a csípőm, 8 cm-el a derekam, 14 cm-el a combjaim. Beleférek az első motivációs nadrágba, sőt mostanra már lötyög. Sokkal, de sokkal edzettebb lettem. Nem szuszogok, ha sétálni kell, szívesen is sétálok. Nincsenek fájdalmaim.

Valószínűleg nem én lennék az év legjobb motivációs trénere. A hónapé se. Még mindig kövér vagyok. Még most sem én vagyok az, aki alig várja a tornát. Világéletemben soha nem tudtam itthon tornázni, vagy rávenni magam bármilyen mozgásra önmagamtól. Feladatnak érzem, persze a végére örömet okoz. Mégis, néha össze kell szorítani a fogamat, hogy nekiálljak. Győzködöm magam minden torna előtt. Bárcsak annyira szeretnék mozogni, mint amennyire édességet enni, már topmodell alakom lenne. De mégis itt vagyok, veletek vagyok. Már egy éve! Ilyen még soha az életben nem történt velem, hogy egy éven keresztül itthon tornáztam volna. Ez a közösség kétszer segített át nehéz időszakon, és folyamatosan segít legyőzni a korlátaimat. Segíti a harcomat a betegségeim ellen. És ami nekem talán a legeslegfontosabb, hogy rengeteget tanított önmagam motiválásáról. Fülemben csengenek mondatok, amelyeket az oktatóktól kaptam: „ Már csak nyolc!”, Most ne állj meg! Legyél büszke a végén magadra, hogy itt nem álltál most meg!”, „Ha eddig emeled jó. Ha pedig eddig, az is jó!” „Jobb kéz-bal váll, bal kéz-jobb váll.”,  „Mindegy mit csinálsz, csak ne állj meg!” Nos büszkén mondhatom ki, hogy egy éve nem álltam meg!!! Most sem állok meg, épp egy 5-ös szintű programban vagyok (Popsizom). Büszkén jelenthetem ki, hogy eddig még bírom. Feszegeti a határaimat, de bírom. Én, aki a kismackónál sírva hajtogattam, hogy nekem ez sosem fog menni. Lehet, hogy ezek kis lépések, de nekem sokat számít.

Mi mást mondhatnék erre, mint hogy a Gyerünk, anyukám! megváltoztatta az életemet? Azt hiszem, ez egyértelmű. Köszönöm nektek az új, javított kiadású önmagamat! Köszönöm Gyerünk, anyukám!"

*****

Ha úgy gondolod, hogy a te életedbe is minőségi változást hozhatna a testmozgás, böngészd át a Gyerünk, anyukám!  Programválasztóját, ha pedig úgy érzed, hogy segítségre van szükséged a megfelelő program kiválasztásában, írj nekünk bátran a szerintem@gyerunkanyukam.hu e-mail címre!

Ha szeretnél folyamatosan értesülni a friss eseményekről, programokról és kihívásokról, iratkozz fel hírlevelünkre!

Szeretnék e-mail értesítést az újdonságokról